Rövidhírek
Hegyi utakat újítottak fel
Balaicz Zoltán polgármester úgy fogalmazott, még kimondani is sok, hogy 869 önkormányzati fenntartású utca, járda, közterület található a városban, amely egyben az elvégzendő feladat nagyságát is mutatja. Karbantartásuk valóban kihívás, ami különösen igaz a hegyi utakra, amelyekből négy városrész is bővelkedik. Az arányos városfejlesztés programban most két ilyen út, utca felújítására került sor. A polgármester a gálafeji Cédrus utcával kapcsolatban példaértékűnek nevezte, hogy a 7,8 millió forintba kerülő beruházáshoz lakók 2 millió forinttal járultak hozzá. Ebből 260 méter hosszúságban és 7,8 méter szélességben valósult meg az addig zúzalékos burkolatú Cédrus utca aszfaltozása.
Szilasi Gábor és Balaicz Zoltán
Szilasi Gábor, a városrész önkormányzati képviselője azt tette hozzá, hogy a felújítást kérő Cédrus utca lakói pozitívan álltak hozzá az önerős útfejlesztéshez, amelyhez ingatlanonként 150 ezer forintot ajánlottak fel. Körzete más utcáiban is így gondolkodnak. Ősszel hasonló finanszírozási megoldással a Bokor utca egy szakasza újulhat meg, amit a Jázmin és a Lejtős utca követhet. Beszámolt arról is, hogy a Széna téren csúszdás mászóvárból és homokozóból álló játszóteret létesítettek, amelyre az önkormányzat biztosított 3,2 millió forintot.
A hegyi utak állapotromlásában az egyre növekvő forgalom mellett időjárási tényezők is közrejátszanak, ami a Peteli-hegyi út felújítását is indokolta. A rekonstrukció során 185 méteres szakaszt tettek rendbe és aszfaltoztak le 4,8 millió forintos önkormányzati beruházásban, hangzott el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben