Rövidhírek
Hat pozitív eredményt hozott a teszt a kosarasoknál
2020. október 04. vasárnap, 16:19
Közlemény
Címkék: Koronavírus, Zalakerámia ZTE KK
Szombaton délelőtt a szövetség előírása szerint elvégeztük a PCR tesztet a játékosokon és a stábtagokon. Az előírás szerint az első bajnoki mérkőzés előtt 72 órával a koronavírus tesztelésen kell átesni a csapatnak.
Vasárnap délelőtt megkaptuk az eredményt, amely hat játékosnál pozitív eredményt hozott. Sajnos az U16 és U18-as csapatunkban szereplő játékos is az érintettek közé tartozik.
A hatósági protokoll szerint járt el klubunk a pozitív teszttel rendelkező játékosokkal és a velük közvetlen kontaktba került személyekkel.
Mivel nem maradt elegendő játékosunk a keddi Alba Fehérvár elleni összecsapás lejátszásához, így azt nem rendezzük meg. A további mérkőzésekről klubunk egyeztet a versenyirodával és az érintett klubokkal. Az egészségügyi előírások fogják meghatározni, mikor játszhatunk majd bajnoki mérkőzést - áll a közleményben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA