Rövidhírek
Elhunyt dr. Villányi Antal
Dr. Villányi Antal 1963-tól 1971-ig volt a ZTE játékosa, később edzője, majd szakosztályvezetője. Szakmai munkássága során szerezte meg első bajnoki címét a ZTE férfi együttese 1988-ban. A sportág országos vezetésében is jelentős szerepet játszott, hosszú ideig töltötte be a Zala Vármegyei Kosárlabda Szövetség főtitkári pozícióját, tagja volt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökségének.
(Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán)
Az évek során neve szorosan összefonódott a Göcsej Kupa nemzetközi tornával, amelyet 54. alkalommal rendeznek meg hamarosan. Sportszakmai munkája mellett a Pénzügyi és Számviteli Főiskola docenseként dolgozott. Dr. Villányi Antalt 2023. június 27-én a Zala Vármegyei Kosárlabda Szövetség örökös elnökének választották. Városunk közössége 1997-ben Zalaegerszegért Díjjal ismerte el kiváló szakmai munkáját.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán