Rövidhírek
Bombariadó 7 zalaegerszegi iskolában - nem találtak bombákat
Az intézményeket kiürítették, jelenleg az épületek átvizsgálása zajlik. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott az ügyről.
Szerkesztőségünk úgy tudja, hogy a szülők egy része már hazavitte a gyerkeket, hiszen reggel óta a szabadban kellett várakozniuk. Információink szerint az Ady-iskolások számára később kinyitották a Városi Hangverseny-és Kiállítótermet.
Sehol sem találtak bombát
A Zrínyi-gimnáziumból úgy értesültünk, hogy a diákok hazamehettek a délelőtt folyamán. Viszont a délutáni programokat megtartja az iskola. Forrásunk úgy nyilatkozott: az első hírek után sokaknál nagy volt az ijedtség. Nehéz délelőtt volt, a humorérzékét mindenkinek elő kellett vennie, hogy elvéselhetőbbé tegyék a várakozás perceit.
Közben Balaicz Zoltán polgármester Facebook-oldalán reagált az eseményre. Mint írta: Zalaegerszegen ma reggel 7 állami fenntartású iskola kapott bombamerénylettel fenyegetőző emailt (Ady, Csány, Dózsa, Ganz, Kölcsey, Petőfi, Zrínyi). Az önkormányzati fenntartású bölcsődékbe és óvodákba nem érkezett ilyen tartalmú üzenet. Az előírásnak megfelelően az érintett iskolákat a tanárok kiürítették, az épületeket a rendőrség nagy erőkkel kivonuló szakemberei átvizsgálták, bombát – ahogy várható volt – sehol nem találtak.
"Mélységesen elítéljük az ilyen fenyegetőzést, hiszen a gyermekek, a családok, a pedagógusok körében egyrészt félelmet kelt, másrészt tönkre tesz egy teljes oktatási napot. Reméljük, hogy sikerül felderíteni az elkövető személyét és példás büntetésben fog részesülni." - fogalmazott.
A rendőrség a Zaol.hu portál kérdésére az alábbi választ adta: A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. február 7-én 8 óra 21 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum email üzenetet kapott, hogy hét oktatási intézményben bomba van. A rendőrök azonnal az érintett helyszínekre vonultak. Az átvizsgálás során robbanószerkezetet nem találtak.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen elkövetővel szemben nyomozást indított.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában