Rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a Páterdombon
Folyamatos az utak, közösségi terek fejlesztése
Megszűnt a botlásveszély a Kinizsi utcában
Gecse Péter alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője a fejlesztéssel kapcsolatban elmondta: mintegy 58 méter hosszúságban újult meg a Kinizsi utca egyik legveszélyesebb járdája. A gyalogút melletti zöldfelületre évtizedekkel ezelőtt ültetett – azóta 15 méter magasra nőtt – fenyők gyökerei több helyen károsították a járda burkolatát, ami nap, mint nap botlásveszélyt jelentett. A problémát az itt élők is többször jelezték a képviselő felé.
A mostani felújítás során 4 centiméter vastag aszfaltburkolatot kapott járda, a szegélyezés után rendezték a zöldfelületet, ősszel pedig további – a környezetbe illő – fákat ültetnek. Biztonsággal megközelíthetők a házakhoz, illetve az úttest felé vezető bejárók is.
Gecse Péter és Szabó János közútkezelő szakreferens
A képviselő hozzátette: ebben az önkormányzati ciklusban számos út, járda és parkoló is megújult a Páterdombon. Több mint 90 férőhellyel bővült a parkolóhelyek száma. Emellett a közösségi terek is megszépültek. A fejlesztési program nem ért véget, a jövőben folytatódnak a páterdombi útfelújítások.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben