Laza Média
Adventi Túra - Búcsúszentlászló
December 16., szombat, 7.30-16 óra
Adventi Túra
Búcsúszentlászló vasútállomás
Az adventi időszak sokak számára a rohanással, a karácsonyi bevásárlással telik. Az mondják, hogy a legnagyobb ajándék az idő, az amelyet a másikra fordítunk. Igaz ez ha magunkra gondolunk és ebben az időben nem szabad kihagyni a teremtő felé fordulást sem. Erre pedig nincs jobb hely, mint a természetben.
Túrázzunk együtt adventben Búcsúszentlászlóról Zalaegerszegre! A kiinduló pontról utunk részben a Mária zarándokúton, másrészt Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata által kialakított Páfrányok-útja túraútvonalon keresztül éri el a várost. A túra a Zalaegerszegi Adventi Vásárban zárul. Programunkkal támogatjuk a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítványt, amelyre további adakozási lehetőség is lesz a célállomáson. A túra közben elmélkedésekkel segítjük a várakozás időszakára történő ráhangolódást.
Találkozó: 2023. december 16. 07 óra 30 perc Zalaegerszeg, vasútállomás, vagy 08 óra 15 perc Búcsúszentlászló, vasútállomás
Táv: 18 km
Túra jellege: közepes gyalogtúra, 400 méter szintemelkedéssel.
A túra időtartama: kb 6 óra
A túra 08 óra 15 perckor kezdődik Búcsúszentlászló, vasútállomáson, ahova javasolt vonattal érkezni, amely 07 óra 49 perckor indul Zalaegerszegről. A részvételi díj nem tartalmazza a vasúti menetjegy árát.
A túra részvételi díja:
Felnőtt 2.000,-Ft (amelyet, a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány részére továbbítunk) Gyermekek számára díjmentes
(helyszínen fizetendő)
A részvételi díj tartalmazza:
- a túravezetést,
- vendéglátást (Kizárólag előjelentkezés esetében.),
- emléktárgyat (Kizárólag előjelentkezés esetében.)
Előzetes regisztráció mellett tudjuk biztosítani a vendéglátást és az emléktárgyat, amelynek határideje: 2023. december 11.
Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat és cipő (bakancs), kamásli, folyadékpótláshoz szükséges ital, igény szerint szendvics.
Jelentkezni lehet:
Szabó Balázs
+36-30/2684083; zalaitekergok@gmail.com
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben