2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Csemegéző

Punkok, apukák, meg pirézek is

Nyáron megszervezték az Első Zalai Takarmányipari Só-t, aminek a nevével ellentétben semmi köze a mezőgazdasághoz. A „koncertszerű eseménynek” egy andráshidai gabonatároló hangárja adott otthont. Aki jelen volt, elégedetten csettinthetett, hogy egy igazi alternatív zenei produkciót látott performansz-elemekkel és kiállítással fűszerezve. A különleges ipari környezet pedig még jobban felerősítette a zenei és vizuális élményt.

Beszélgetés Böröcz Nándorral, az Apunk a punk szövegírójával, énekesével

2019-ben alakult meg az Apunk a punk zenekar (igen, ők olyan apukák, akik punkok; vagy olyan punkok, akik apukák – ezt majd később tisztázzuk), melynek tagjai eleinte csak egy teraszon zenéltek saját örömükre, aztán a dalaik-klipjeik megjelentek a YouTube-on és a Spotify-on. Ezzel egy időben pedig Facebook-oldaluk és honlapjuk is lett. A legfrissebb hír az, hogy nemrég stúdióba vonult a csapat és elkészült az új EP-jük Emberfia címmel. Slusszpoén, hogy egy social media-manager is segíti a munkájukat nagy lelkesedéssel (nem is tudom, hogy ezek után tényleg punkok-e).

Hogy mi ez az új zenei akciócsoport és legfőképpen mi van itt „elb*szva” (nem én beszélek csúnyán, ők éneklik ezt a népszerű Bocs című számukban), arról Böröcz Nándor énekessel, szövegíróval beszélgettem az Apunk a punk kiindulási helyszínén; vagyis a házuk teraszán.

– Utoljára a Lukács Sándor vezette Tarhonya Kedélyzenekar basszusgitárosa voltál, hogyan jutottál el a könnyedebb műfajtól a punkig és az éneklésig?

– Sokan nem tudják, de a Lukács Sanyi-féle Tarhonya már egyfajta következmény volt, ugyanis az ŐsTarhonyát 1986-ban a zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskolán alapítottuk meg néhányan. Ez a Sanyi nélküli formáció tulajdonképpen egy punkzenekar vagy inkább egy keményebb alter-zenekar volt sok performansz-elemmel és improvizációval. Talán csak egy igazi számot tudok mondani az akkori időből, a „Nem vagyunk mi zajgyűlölők” címűt. Az elmúlt években, ha időnként összejött ennek a régi baráti társaságnak egy része, egyre többször szóba került, hogy milyen jó lenne folytatni az ŐsTarhonyát, mert az egy jó kis punk-bandává nőhette volna ki magát. Addig-addig mondogattuk, mígnem 2019-ben, 33 év után ismét elkezdtünk próbálni, és rögtön meg is született a Bocs című szám. Énekes meg kényszerből lettem, mert a többieknek még annyira sincs hangjuk, mint nekem, meg különben sem gondoltam, hogy valami komoly dolog lesz ebből. Maximum elszórakozunk itt a teraszon…

Folytatás, teljes cikk:

https://kultourvidek.hu/punkok-apukak-meg-pirezek-is/

 

Forrás: https://kultourvidek.hu/

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK