Archivum
Varsányiakkal Mariazellbe
Színekkel, hangulattal, énekszóval telt meg pénteken este Egerszegen a Jézus Szíve plébániatemplom. Az egerszegi hívők mellett Gencsi Zsolt Szeráf plébános vezetésével - aki Ocsovai Grácián ferences házfőnök plébánossal közösen misézett - népviseletbe öltözött varsányiak népesítették a be padsorokat és a főoltárral szembeni teret.
Közös zarándoklat és évadzáró hangverseny
A Nógrád megyei településen pihentek meg tavaly hazafelé tartva a máriapócsi zarándoklaton résztvevő egerszegi hívek, egyrészt ezt a gesztust viszonozták most, egyúttal szombaton hajnalban közösen indultak az ausztriai Mariazellbe.
Gencsi Zsolt Szeráf szentbeszédében hangsúlyozta: csodálatos dolog, hogy ők, a messziről jöttek együtt imádkozhattak az itt élőkkel, majd együtt utazhatnak tovább a mariazelli zarándoklatra. A mai világ veszélyeire utalva, kiemelte, hogy amikor a hitetlenség eluralkodott az emberekben, akkor civilizációk buktak meg, tűntek el a történelem süllyesztőjében. A szentmisét követően az egerszegi hívek és varsányi vendégeik közös találkozón vettek részt.
A zarándoklatot követően vasárnap délelőtt ünnepi szentmise keretében évadzáró hangversenyt tartott a templomnak az egyházi eseményeken rendszeresen fellépő kórusa és kiszenekara.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban