Portugál a Hevesiben

Kortárs szerző drámájának bemutatójáról

Még akkor is, ha egy szociológiailag azonosítható szubkultúra sajátos figuráit kézzelfogható hitelességgel formálja meg. A tapasztalati világunkból ismerős falusi mikroközösség létezése, bármennyire konkrét eseményekben tárul elénk, korántsem egyedi, mert a karakterisztikus (életminőségükben „lecsúszott”) alakok egyéni sorsában meghúzódó tragikusságot leplező groteszk komikum egyetemessé – legalábbis Közép-Kelet-Európában tipizálhatóvá – tágítja történetét. (Nem véletlen, hogy több Egressy-darabját több nyelvre lefordították.) 

A Portugál című dráma tartalmi és formai elemeiben jól megkomponált alkotás. Nyelvezete – elsősorban a rövid, pergő dialógusok, a köznyelv szókészletének használata következtében – az élőbeszéd ritmusához igazodik. Különösen feltűnő lehet, és a nézőben egyébként jogosan visszatetszést kelthet, hogy az írott darab – ebből fakadóan a színpadi szöveg is – meglehetősen sok obszcén kifejezést tartalmaz. A durva, trágár kifejezések azonban ebben az esetben nem öncélúak, mert a darab miliőjének visszaadására, a szereplők „társadalmi helyzetének”, habitusának, jellemének megjelenítésére szolgálnak.

Egressy Zoltán dramaturgiai koncepcióját ügyesen valósította meg az előadás rendezője, sőt dicsérettel szólhatunk az írott műben nem szereplő, de a színpadon látottakat frappánsan lezáró végkifejlet ötletességéről.
Az előadás sikerét a színészi alakítások megkérdőjelezhetetlen természetessége, életszerűsége szavatolta. (Pedig a valós világból kiemelt figurákat, éppen egyszerűségükből és köznapiságukból adódóan, nem könnyű színpadon hitelesen megformálni.)

Kovács Olga a kocsmáros lányának alakját keltette életre, akinek Masni bizonyos fokú „tűzrőlpattantságát” (a kocsma miliőjében szükséges magatartás), élettapasztalatok hiányából fakadó naivitását (Bece megjelenésével szerelmi ábrándokat kerget), a hétköznapi létezés megszokott kereteiből kilépni nem tudó fiatal lány sorsának kilátástalanságát (élete apjához és a kocsmához kötött) egyszerre kellett megjelenítenie. A szerep sokoldalúságát viszontláthattuk játékában, a színpadon nyújtott teljesítményében nem kellett csalódnunk.

Tervezett portugáliai utazása előtt (aztán persze visszautazik Budapestre) a faluba látogató fővárosi értelmiségi, Bece megjelenése (elsősorban Masni csábítójaként láthatjuk) a mű dramaturgiailag meghatározó mozzanata, ugyanakkor karaktere a szerző által meglehetősen kidolgozatlan, kontúrok nélküli maradt. Barsi Márton alakítása pontosan adja vissza a tartalmas életet nem találó, intellektuális ábrándokba, szerelmi kalandokba „menekülő”, önmagában is bizonytalan, nagyvárosi entellektüel prototípusának habitusát.

A falu jellegzetes alakjai közül a Farkas Ignác által megformált Kocsmáros alakjának hitelességében nem kételkedhetünk, miként a leszerelt rendőrből az „igazságot osztó és morális okból” embert ölő Retek szerepét eljátszó Urházy Gábor László, vagy a delírium állapotát kitűnően imitáló Kanda Pál (Sátán), illetve a világi élet hívságaitól sem idegen pap hús-vér alakját megteremtő Bellus Attila alakításában sem.

A darab és az előadás különös talánya Csipesz (Besenczi Árpád) és az Asszony (Tánczos Adrienn) egymáshoz való ragaszkodása. Tragikusságában is felemelő az emberi lét lefokozott szintjére süllyedt asszony és a helyzetéből kitörni akaró, elvágyódó férfi racionálisan nem magyarázható összetartozása. Mindketten kifogástalan teljesítményt nyújtottak a szerepükben: Besenczi alakítását maníroktól mentes abszolút professzionalizmusáért (mintha nem is színpadon, de köznapi élethelyzetben találkoznánk vele), Tánczos Adrienn játékát pedig a szerep intenzív színészi átéltségéért szükséges kiemelnünk.

Jóllehet Egressy Zoltán darabjának előadása nem vált ki osztatlan elismerést a nézők és a szakma körében, ám napjaink – igaz szubkulturális — kórképével hihetően szembesít bennünket. Persze terápiát nem ad. De hiteles színészi alakításokat és a függöny legördülése előtt valamiféle katarzist igen.