Archivum
Nándorfehérvár emlékezete
Július 22-ét, a nándorfehérvári diadal napját idén, július 4-én nemzeti emléknappá nyilvánította az országgyűlés. Az évforduló tiszteletére számos megemlékezést tartottak országszerte, köztük Keszthelyen is: ünnepelve, hogy ötszázötvenöt éve győztek a Nándorfehérvárt védő magyar seregek az ostromló törökök ellen.
555 éve zajlott a diadal
A Helikon-park bejáratánál, a közelmúltban felavatott Székely-kapu előtt a himnusz és egy szavalat elhangzása után Balog István történész - személyes, gyermekkori emlékeit felidézve- szólt az ünnepnap jelentőségéről.
A Hunyadi János, Kapisztrán Szent János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az "ország kapuja" alatt. A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarország ellen. Mint a szónok utalt rá, társadalmi és gazdasági értelemben akkor is vészterhes időszakot élt át Európa. A török trónra került II. Mohamed már a legerősebbnek számító Bizáncot is elfoglalta. Országunkat is belső ellentétek uralták. Nemcsak a magyar királyság, de egész Európa jövőjét, sorsát megpecsételte volna, ha a törökök Nándorfehérvárnál győzelmet aratnak.
Megemlékezés Keszthelyen
Hunyadi János - néhány héttel a győzelem után - a táborban kitört pestisjárvány áldozata lett. Még ugyanebben az évben elhunyt Kapisztrán János, az itáliai ferences barát is. A pápa, III. Calixtus még a csata előtt rendelte el, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban. A pápai bulla kihirdetésének idejére azonban már a győzelem híre is megérkezett az európai városokba. A győzelem következtében az Oszmán Birodalom európai terjeszkedése közel hét évtizedre megtorpant.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával