Archivum
Felülvizsgálják a rokkantnyugdíjakat
2011. július 05. kedd, 18:39
Címkék:
Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete
Zalaegerszeg - Elkezdődhet az év második felében a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata. A kormány tervei szerint a több, mint 700 ezer rokkantnyugdíjasból közel 220 ezer embert vizsgálnak felül, akik közül sokakat visszaküldenének a munkaerőpiacra. A Mozgáskorlátozottak Zala Megyei Szervezete szerint irreális számokról van szó
Bakonyi Józsefné azt mondja nem ez az egyetlen probléma a tervezettel. Alapvetően egyetértenek a felülvizsgálatokkal, ám ezt szelektáltan kellene elvégezni. Sérelmezi még, hogy a gyakorlati dolgokról és változásokról keveset lehet tudni.
Véleménye szerint, elsősorban a munkahelyteremtéssel kellene foglalkozni mivel Zalában is nehéz a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedése. A legnagyobb problémának azt említette, hogy nem történt egyeztetés az érdekvédelmi szervezetekkel. Az országos szövetség ezért most egy demonstráción gondolkozik, hogy kérdéseikre választ kapjanak.
Sziva Beáat
www.zegtv.hu

MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA