Archivum
Faültetés a kórházban
Április 22-én egy fát ültettek a zalaegerszegi megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának épülete elé. A zalaegerszegi egészségügyi intézmény ezzel a gesztussal kapcsolódott a Föld napja alkalmából ország- és világszerte rendezett ünnepségekhez.

Barátságban a természettel
– Ezen a napon hangsúlyosabban jutnak szóhoz a környezetvédők, akik a vékonyodó ózonrétegre, savas esőkre, pusztuló erdőkre és növekvő sivatagos területekre figyelmeztetnek – fogalmazott ünnepi beszédében dr. Csidei Irén igazgató főorvos. – A bajlós előjelek mindnyájunkat arra intenek, hogy Földünk állapotának javítása érdekében környezettudatosabban éljünk, és takarékosabban bánjunk az erőforrásokkal.
A kórházban komoly gyógyító tevékenység folyik, mely során rengeteg, környezetet veszélyeztető hulladék keletkezik, nem beszélve az elfogyasztott energia (víz, gáz, villany) mennyiségéről. A fa ültetésével azt kívánjuk demonstrálni, hogy fontos számunkra a környezetvédelem és vele együtt a Föld minden élőlényének jóléte – hangsúlyozta végül.
Az ünnepségen kihirdették az öko TOTÓ eredményét. Első helyezést ért el Bognárné Laposa Ilona ápolási igazgatóhelyettes, akit Bíró István kertész ajándékával jutalmaztak. A második helyezett Horváthné Varga Mária lett. A sebészet munkatársa egy kirándulást nyert; az összeget felajánlotta Németh Éva az ápolási igazgatás titkárságáról.
Egy üveget hányszor lehet újratölteni? – ilyen kérdés is volt a totóban, mely kiterjedt a klímaváltozás vagy a műanyagok felhasználásának témakörére – mondta el Bognárné Laposa Ilona. Mivel még soha nem nyert, így nagyon örült a nyereménynek.
Az ünnepnapon, a rendelőintézet földszintjén kiállítással is bemutatkozott a Tisza Forrás, a Domberdő Természetvédelmi, a Magyar Madártani és Természetvédelmi valamint az Egerszegi Bringa Klub és Természetjáró Egyesület.
Az utóbbi civil szervezet elnöke, Grünwald Pál érdeklődésünkre elmondta, fő céljuk a környezetkímélő közlekedés elterjesztése. Ezért szeretnénk azt, hogy további kerékpárutak létesüljenek a városban és azon kívül, a meglévők között pedig megépüljenek a hiányzó szakaszok. Ugyanis nemcsak a környezetvédelem, hanem a közlekedés biztonsága is fontos, a kerekezők szempontjából is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban