Archivum
Ágy, asztal, szék
A közelmúltban zárult a zalaegerszegi Deák-szakközépiskolában az a több napig nyitva tartó kiállítás, amely az intézmény faipari szakon tanuló, végzős diákjainak vizsgaremekeit mutatta be. Az iskolatársak és a szülők mellett számos cég is érdeklődött a tanulók által elért szakmai szintet reprezentáló munkák iránt.
Faipari vizsgaremekek a Deákban
A hagyományosan elvárható szakmunkák (ágy, asztal, szék, szekrény) mellett készültek egyebek, így például ajtók is. A diákok ugyanis a saját háztartásukban szükséges munkadarab elkészítésével mutatkoztak meg a vizsgabizottság előtt. Számos szép és kreatív alkotást lehetett megtekinteni, az évek óta tartó szakmai színvonal újabb bizonyítékaként. Az érdekességek körébe tartozott egy hajóbútor vagy egy igazán elegáns borszekrény.
Ez utóbbi, Körmendi Róbert munkája, a közönségszavazatok alapján is a legjobbak egyikének ítéltetett, Bangó Péter tévéasztala és Czinki Dániel tálalószekrénye mellett. A kiállítás látványosságait az iskola intarziaszakköröseinek asztallal és székekkel kiegészített, saját faragású sakk-készlete emelte. De eme külön foglalkozások hatása az egyéb bútorokon, akár mahagóniágyon, feltűnt gravírozások esetében is visszaköszönt.
A diákok lelkesedését a szakmai cégek által felajánlott számos ajándék és különdíj is emelte. Mint a korábbi években, úgy most is lehetőség volt/van, hogy a betérő érdeklődők a raktáron lévő bútorokból vásároljanak, ezzel is támogatva az iskolai képzést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban