Archivum
Kihívásokról a hiánypótló kiadványban
Manapság a közművelődés területén is követelmény, hogy az új kihívásoknak megfelelő intézményi működtetést valósítsunk meg. A képzés során ez okból is éreztük fontosnak a feladatokhoz rendelt felelősségdelegálás valamint a projektben gondolkodás szemléletének átadását – hangsúlyozta Cserpes Attila oktatásszervező a zárókonferencián. A „Kulturális vezető” és „Az intézménymenedzsment informatikai támogatása” elnevezésű regionális továbbképzési programot a zalaegerszegi Keresztury ÁMK valósíthatta meg, miután több mint 40 millió forint uniós támogatást nyert el.

2010 februárjában kezdődtek és 2011. március elején zárultak a képzések, melyen 120 közművelődési szakember sajátította el a munkájához szükséges legújabb elméleti és gyakorlati ismereteket a nyugat-dunántúli régióban. Erről tanúsítványt kaptak a résztvevők. A továbbképzési program hozadékaként pedig élő szakmai kapcsolat jött létre a küldő közművelődési intézmények között – emelte ki a projekt jelentőségét Dezsőné Kondor Anita, a Keresztury ÁMK igazgatója.
Az akkreditált képzések négy helyszínen – Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Szombathelyen és Kapuváron – valósultak meg. A kulturális vezető képzésen 44-en, míg az informatikai tanfolyamon 76-an vettek részt – fűzte hozzá Fiszter Adriána projektvezető.
– A képzési program eredményességét jelzi a létrejött együttműködés és együttgondolkodás a közművelődési intézmények között. Az élő kapcsolat fenntartásában nagy segítségünkre van az e-learning felület, mely voltaképpen on-line skálafüggetlen hálózati együttműködést tesz lehetővé közöttünk.
Cserpes Attila továbbá elmondta, a projekt zárásaként szakmai kiadványt jelentetnek meg, melynek négy kötetében összefoglalják a képzés tapasztalatait. Erre a készülő közművelődési marketing-segédkönyvre az új kulturális törvény alkotói is felfigyeltek. Várhatóan még az idén elfogadják az új törvényt, amely gyökeresen átalakítja a közművelődés jelenlegi rendszerét. Az ÁMK által létrehozott www.nemzetikultura.hu honlapon várják a véleményeket az intézmények 21. századi működéséről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban