Archivum
Fejlesztésekkel a településért
„A balatongyöröki fürdőegyesület lázas munkával készülődik a nyári fürdő évadra. Pompásan rendezett park várja az érkező vendégeket, akiknek kényelmére harminc újonnan épült fürdőkabin fog szolgálni: szórakoztatására pedig számos új csónakot szerzett be az egyesület. Itt említjük meg még, a rövid múltú fürdő egyesület máris hetven részvényest számlál a tagjai között, akiknek legnagyobb része a környékbeli úri osztályból került ki.”
Balatongyörök: múltra, jelenre, jövőre egyaránt figyelnek
A fenti híradás a majd száz évvel ezelőtt megjelent Balatonvidék című lap híroldalán olvasható.
– Éppen egy évszázada Üsth Gyula vezetésével, a részvénytársasági cégformára hasonlító működéssel jött létre ugyanis a faluban a turizmusfejlesztés terén óriási összefogást produkáló Balatongyöröki Fürdő Egyesület, ami máig példaként szolgál.
Ezért a Pünkösdi Szezonnyitó alkalmával a közösségi házban olyan kiállítást nyitunk, ahol a községi és balatoni fürdőkultúrát idéző használati és emléktárgyakat, valamint értékes fotódokumentációt mutatunk be – mondta el Biró Róbert polgármester, akit a nyári szezonra való felkészüléssel kapcsolatban faggattunk.

– A Balaton idegenforgalmának erősödését jelző, az idei év első öt hónapjára vonatkozó előszezoni adatsorok 10–12 százalékos forgalomnövekedésről adnak számot, és bár az összes IFA-befizetési adat nem került kiértékelésre, a helyzet hasonló Györökön is. A strandi szolgáltatások folyamatos fejlesztésében vagyunk érdekeltek. Nyáron egy extrém vízi játszóparkkal bővül a szolgáltatási paletta: jéghegy, vízenjáró-labda és a tengerpartokon már megszokott ugrótorony biztosítja a fürdőzők szórakozását.
Strandrádióval és az animációs foglalkozások számának gyarapításával is a nyaralók kedvét keressük. A strandon vendéglátóhelyet üzemeltető vállalkozókkal a jó kapcsolat megtartására törekedve – a segítés szándékával – a bérleti díjakra nem raktuk rá az éves infláció mértékét. A három hónapos fizetős nyitvatartási időszakot pedig nagyjából két hónapra csökkentettük.
A strand június 17-ével lesz fizetős, és augusztus 21-e után már nem szedünk belépődíjat. Az ingyenessé tett strand bizonyára több vendéget hoz majd az üzlettulajdonosoknak is. A strandi belépőjegyek árát (gyermek: 250 Ft, felnőtt: 500 Ft) nem emeltük. Figyelembe kellett vennünk a nyaralótulajdonosok érdekét, és a verseny szempontjából a környék – Balatonederics és Szigliget – árait is vizsgálnunk kellett.
A nyári rendezvények sorát a helyi tűzoltó egyesület által rendezett I. Országos Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokság III. fordulója nyitotta, amelyen 38 csapat vett részt. Tavaly indult, és idén is folytatódik a Szőlővirágzás ünnepet magába integráló Római-kori Vigasságok elnevezésű rendezvényünk a Szépkilátónál, amelyre meghívtuk Uetze-i testvértelepülésünk delegációját is.
A Jazz Fiesta Koncertsorozat már harmadik alkalommal kerül megrendezésre. Július 7-től minden csütörtökön este a templom előtti térrészen profi jazz-zenészek hangulatos muzsikáját élvezhetjük. A Bor-, Tűzoltó- és Bor&Dal Fesztivál mellett a rendkívül népszerű Nemzeti Hét is megannyi programot kínál. Egyre többen igazítják szabadságuk időpontját egy-egy rendezvényünkhöz.
A Szépkilátó melletti fogadótér felújítását a közelmúltban sikerült elvégezni. A kavicsos és töredezett aszfalt borítású parkoló helyén már dekoratív térburkolat díszlik. Az itt megállók már kulturált körülmények között gyönyörködhetnek a páratlan panorámában. A szezonstartra sikerült végezni az itteni kertépítészeti feladatokkal is.
Tájba illő fákat, cserjéket, bokrokat ültettünk. Balatongyörök emblematikus helyszínének fejlesztését folyamatosan napirenden tartjuk. Évente 10-15 esküvő fotózási helyszíneként is szolgál e terület, egyre több fotós és ifjú pár választja a lenyűgöző kilátást, ezért is vezettünk föl áramvételi lehetőséget a kilátóhoz, és további csinosítás is tervben van.
Ősszel egyszerre három projektet is szeretnénk indítani. A 71-es főút – a Kossuth Lajos utca – Mogyorós utca csomópontja helyén körforgalom kerül kialakításra. A mintegy 162 millió forint összköltségű beruházás nem csupán a közlekedés biztonságát szavatolja, de a remények szerint az ügyesen pozícionált eligazító táblák kihelyezésével több turista is bekanyarodik majd a parthoz közel eső településrészre.
A tervek elkészültek, a közbeszerzési eljárást kiírtuk, a közműkiváltások szeptemberben megtörténhetnek, és a munkák jövő év tavaszára befejeződhetnek. Az orvosi rendelő rekonstrukcióját érintő projektet is az előző testülettől örököltük. Az egészségház kiviteli tervének véglegesítésén dolgozunk.

Nyáron szeretnénk lefolytatni a közbeszerzési eljárást, és szeptemberben tervezzük elkezdeni a 42 milliós összköltségvetésű projektet, melyben kicseréljük az épület tetőszerkezetét, a gyógyszertár önálló bejáratú helyiségben működhet, komfortosabb lesz a váróhelyiség mind a gyermek-, mind a felnőttrendelői blokkban. Orvostechnikai eszközök vásárlását és beszerzését is tervezzük, de fontos az is, hogy a fűtésre, világításra költendő összeget is csökkenteni tudjuk az átalakítással.
A hegyközségünkben még mindig nyilvántartunk 34 hektár szőlőterületet. A Bece-hegyi, mezőgazdasági besorolású rész útjainak felújítását 28 millió forintos pályázati segítséggel tudjuk elvégezni, amelyhez 18 milliós önerőre is szükség van. Az önrész előteremtéséhez a lakosságot is meg kell szólítani. Az ott ingatlantulajdonnal rendelkezők anyagi hozzájárulására is szükség van az úthálózat modernizálásában. Előremutató, hogy a jelenlegi földutak zömét aszfaltozott út váltja fel, és az ingatlanok, pincék forgalmi értéke is növekszik.
A magas éves energiaköltségek (közvilágítás közel 10 millió, fűtés 6-7 millió forint) apasztását szolgálja az ÚSZT pályázat, amelynek megragadásával közintézményeink energetikai fejlesztése is lehetővé válik. Az óvoda épületét indítottuk először a pályázaton. Itt teljes külső hőszigetelést, nyílászárócserét, biomasszakazánt tervezünk.
A gázenergiától való függés oldását is elősegíti az, hogy közterületeink karbantartása közben évi 100 köbméter faapríték gyűlik össze, ami fedezheti az óvoda és a projektbe később bevonni szándékozott épületek fűtési költségét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban