Archivum
Júniusban tudományos program
– A helyes klinikai gyakorlat, angol nevén „Good Clinical Practice“, (GCP) egy nemzetközileg elfogadott etikai és tudományos követelményrendszer, amelyet minden humán klinikai vizsgálat tervezése, végrehajtása, dokumentálása és közlése során figyelembe kell venni.
Elsajátítani a „helyes klinikai gyakorlatot”
Ezen követelmények betartása nyilvános garancia arra, hogy a klinikai vizsgálatba bevont személyek jogai, biztonsága és jóléte megfelelő védelemben részesüljön és garancia arra is, hogy a vizsgálat megbízható adatokat szolgáltat – mondta el dr. Szekeres László, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. orvos-igazgatója annak apropóján, hogy június 24-én és 25-én Hévízen szervezhetnek Észak-Magyarország legnagyobb felsőoktatási intézménye, a Miskolci Egyetem által akkreditált tanfolyamot.
A tudományos programra csak Zala megyéből május elején már 80-85 orvos és egészségügyi szakdolgozó jelentkezését regisztrálták. A kórház azért is büszke lehet a szervezés elnyert jogára, mert ritka eseménynek számít, hogy efféle, a klinikai kutatásokhoz kötött szakmai program az egyetemi városok határain kívül kerülhet megrendezésre.
A Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők Társasága tömöríti a vizsgálói helyszíneken, gyógyszergyárakban, akadémiai, hatósági környezetben vagy egyénileg dolgozó több száz orvos és szakdolgozó nagy részét, és e társaság a program létrehozásához és megszervezéséhez nyújtott segítségadásával járul hozzá, hogy a hazai klinikai vizsgálatok szakmai és etikai színvonala, a jogi környezet és a személyi feltételek olyan szintet érjenek el Magyarországon, hogy a gyógyítók ezzel is méltók tudjanak maradni a betegek bizalmára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban