Archivum
Kezdődik a piac tér felújítása
A belvárosi rehabilitációs program keretében a hét közepén megkezdődik a Piac tér felújítása. Az elmúlt évben döntött a városi közgyűlés arról, hogy mélyparkoló helyett felszíni parkoló épüljön. A tervmódosítások után – régi célokat betartva – kiírták a piactér-kivitelezésre a közbeszerzési pályázatot, melynek nyertese a K+K Bau-Profil Zrt., amely a szerződéskötés után már át is vette a munkaterületet – tájékoztatta lapunkat Dékány Endre, a városfejlesztési bizottság elnöke.
Átadták a munkaterületet a kivitelezőnek
– Nyáron már a megújult piacon vásárolhatnak a zalaegerszegiek. Teljes burkolatcsere lesz, a vásárcsarnok melletti szűk utcákban is, valamint a terület déli részén egy kis ligetet is kialakítunk tizenkét fával. Egy kis térpad várja ott a fiatalokat. Új, átlátható tetőszerkezettel fedik le a zöldséges piacot, és a tervek szerint a vásárcsarnok előtt kulturális rendezvények számára lehet színpadot kialakítani – mondja Dékány Endre.
– E munkálatok határideje május 31., de mivel régészeti feltárások is kezdődnek, e határidő elhúzódhat. – Arra számítunk – teszi hozzá –, hogy a nyár első felében mindenképpen visszaköltözhet a piac a mostani ideiglenes helyéről. Onnan kerül át az a 96 darab árusítóasztal, amit már használnak az árusok.
Dékány Endre elmondta még: egységes sátorszerkezetet alakítanak ki az iparcikkes kereskedőknek, akik hetente kétszer árulnak a piacon. Így egységes arculatot, esztétikusabb látványt nyújtanak majd. A tér keleti oldalára tervezett szökőkút elkészül, de a végleges formáján még dolgoznak a szakemberek. A virágudvar és a mérlegház lebontására két hónap múlva kerül sor (ez a projekt második üteme), ez a munka kapcsolódik a belvárost elkerülő út építéséhez.
Ezekben a napokban az egész jelenlegi piacteret elkerítik, csak a nyugati oldalon lesz gyalogos közlekedés, és megszűnik a parkolás is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel