Archivum
Gasztrotúra: kóstolj és pecsételj
Kóstoljuk meg Európát az Egerszeg Fesztiválon, az "Európai gasztrotúra" című program keretében! Május 12-15-ig hat belvárosi étteremben, hat testvérvárosunk jellegzetes ételeit lehet megízlelni.
Lengyel leves, varasdi kifli, bajor krém
Bogár Beáta, a polgármesteri hivatal nemzetközi referense érdeklődésünkre elmondta: 2010-ben nyújtottak be pályázatot az Európai Bizottsághoz "testvérvárosok találkozója" programsorozatra. A legmagasabb támogatási összeget - 22 ezer eurót - sikerült elnyerniük. Május közepén egy kisebb küldöttség érkezik hat testvérvárosunk (Marosvásárhely/Erdély, Marl/Németország, Klagenfurt/Ausztria, Varasd/Horvátország, Dobrics/Bulgária, Krosno/Lengyelország) szakácsaiból, akik a fesztivál területén lévő éttermekben (Piccolo, Belga söröző, Arany Bárány étterem, Terra Incognita, Kámi Garden, Pedro) egy-egy ételt, vagy menüsort főznek majd.
Az ételek ezalatt a pár nap alatt szerepelni fognak az adott éttermek menüsorában, ráadásul kedvezményes áron. "Az angol nevén Taste of Europe program célja, hogy az egyes országok, nemzetek ételeiken keresztül kerülhessenek közelebb egymáshoz. A rendezvény idején a vendéglátóhelyek atmoszférája is tükrözi a vendégeskedő városok, országok jellegzetességeit, hiszen zászlókkal, képekkel, kiadványokkal, viseletbe öltöztetett babákkal díszítik fel a terek egy részét. Sőt, jellegzetes dallamok, zenék is felcsendülnek." Bogár Beáta hozzátette: az adott városok, nemzetek kulturális és gasztronómiai specialitásairól egy kiadványt is megjelentetnek, mely tartalmazza többek között az itt felszolgált ételek fényképes receptjeit.
A gasztrotúra egyben egy játék is; az a vendég, aki mind a hat étterembe ellátogat, hogy megkóstolja a testvérvárosok ételeit, s a lakoma után pecsétet kér az említett prospektusba, ajándékcsomagot vehet át a polgármesteri hivatalban.
Az ételválaszték az előzetes információk szerint bőséges lesz. A bolgárok például - akik a Kámi Gardenbe települnek - egy hússal és zöldségekkel gazdagon elkészített omlettet mutatnak be. Nem meglepő, hogy ez az étel hazájukban a bőség, gazdagság jelképe. A horvátok a Terra Incognitában főznek majd. Többek között speciális és védett termékké nyilvánított Varasdi kiflijük (Klipic) is a menüsoron lesz. A krosnoiak a Piccolo-ban a legrégibb lengyelországi levest, a Zurek-et mutatják be a fesztiválozóknak. A recept a 13. századból származik. A Bárányban a marl-i szakács pedig egy háromfogásos német specialitással készül. Itt a desszertet érdemes kiemelni, hiszen egy finom bajor krémről van szó, amit látványos cukorfészekben szolgálnak fel. A Belga Sörözőben a klagenfurtiak karintiai specialitásokkal, a marosvásárhelyiek pedig a Pedroban várják a vendégeket erdélyi ételekkel.
A nemzetközi referens elmondta: az Európai Bizottság által támogatott projektnek van egy másik eleme is. Ez az állampolgárság fogalmával, és Magyarország EU elnökségével kapcsolatos. Minden testvérvárosból, 16-18 éves diákok pályázhatnak egy dolgozattal "Mit jelent számomra az állampolgárság" témakörben. A fogalmazások közül a legjobbakat lefordítják angol nyelvre, s bekerülnek egy kiadványba is. A nyertesek pedig nyáron egy magyarországi ifjúsági szemináriumon vehetnek részt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban