Archivum
Francia hallgatók a kórházban
Sikeresnek értékelte a kórház vezetése és a résztvevők azt a programot, mely során az elmúlt hónapban Franciaországból érkezett, diplomás ápolóképzős hallgatók kapcsolódtak a munkába. Immár ez a második alkalom, amikor francia fiatalok járnak Zalában tapasztalatszerzés céljából.
Ismerkedtek az egészségügyi ellátással
Az idén azonban nemcsak a zalaegerszegi megyei kórház életébe nyertek betekintést, hanem a „Mindszenty” Szociális Otthon és a Mónika Otthonápolási és Hospice Szolgálat tevékenységébe is. A lányokkal párhuzamosan, de náluk hosszabb ideig egy török származású fiatalember is itt tölti jelenleg a gyakorlatát.
A rövid értékelő megbeszélésen a kórház vezetése és a résztvevő hallgatók elmondták véleményüket, benyomásaikat, melyeket az intézet tíz osztályán szereztek. Közben óhatatlanul összehasonlítást tettek az otthoni és a helyi egészségügyi ellátásról, pozitívnak ítélve a magyarországi hozzáállást és felszereltséget, bár a dokumentációk sokasága számukra meglepő volt.
Amint azt Tóthé Födő Gyöngyi oktatásszervező elmondta, igyekeztek az egykori állapotokat (régi épületrészek) és a modernebb osztályokat is megmutatni a vendégeknek, illetve a specialitásokat és kuriózumokat az intézetbe kerüléstől a kórházi ellátás utáni otthon ápolásig. De láthattak a lányok műtéteket, boncolást is.
A szakmai programok mellett a város és ezen keresztül az ország kultúrájával is ismerkedtek Dér Anikó mentorálása mellett.
Dr. Csidei Irén főigazgató a hallgatóktól rövid írásbeli véleményezést is kért, mivel terveik között szerepel egy képzési program összeállítása külföldi főiskoláknak ajánlva, melyben az eddigi vendég hallgatók tapasztalatait is feltüntetnék.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban