Archivum
Égiháború, légiháború
Idén tavasszal lesz hét évtizede annak, hogy a Magyar Királyi Honvédség alakulatai visszafoglalták Jugoszláviától a Bácskát, s a korábban Zala megyéhez tartozó Muraközt és a részben megyénkhez tartozó Muravidéket. E hadműveletek kapcsán érte először légitámadás Zalaegerszeget. Írásomban erről a „bombázásról” és az évek múlva a várost ért későbbi légitámadásokról lesz szó.
Zalaegerszeg légterében történt
Ezen első bombázásra 1941. április 7-én került sor, amikor a Jugoszláv Királyi Légierő gépei több más célpont mellett Zalaegerszeg ellen is támadást hajtottak végre. A jugoszláv bombázás után hosszú ideig nem érte semmilyen légitámadás Zala megyét, s egészen 1943 nyaráig viszonylagos nyugalom honolt az ország e részén. Ekkor azonban megjelentek az angolszász bombázók Nyugat-Magyarország légtere felett, s 1943. augusztus 13-tól kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatossá váltak az amerikai és brit repülőgépek átrepülései.
Az egyik első komolyabb összetűzésre 1944. január 23-án került sor, amikor a német 1/II rombolóosztály Me–110 és Me–410-es vadászgépei heves légi harcba bocsátkoztak az amerikai nehézbombázókkal Zalaegerszeg felett, s emiatt több gép is kényszer-bombaledobást hajtott végre, majd pár nap múlva a brit 205. bombázócsoport bombázói Vas és Zala vármegyékben voltak kénytelenek bombaledobást végezni, s a megye más részein is állandóvá váltak a berepülések. Az egyik berepülés alkalmával lőtték le Lovászinál az egyik amerikai Liberatort, amely az egyik első, hazánk légterében lelőtt amerikai bombázó volt.
Az amerikai és brit átrepülések a későbbiekben is folytatódtak, majd 1944. április elején sor került az első Magyarország elleni angolszász légitámadásra is, de ez Zalát még nem érintette, ugyanakkor április 23-án Zalaegerszegtől északnyugatra lelőttek egy B–24 Liberator típusú nehézbombázót.
Zalaegerszeget ennek ellenére még jó ideig nem érte bombázás, de május 10-én Nagykanizsát egy szórványos bombázás, míg július 30-án Bázakerettyét, a dél-zalai olajmezők központját célzott bombatámadás érte, míg augusztus 7–8-án brit gépek Keszthelyt támadták.
Majd a nyár végétől kezdve újra megszaporodtak az átrepülések, de egészen október 7-ig támadás nem történt, ekkor azonban a Komárom és Budapest felé tartó amerikai bombázók támadták a zalaegerszegi vasútállomás térségét.
A Zalamegyei Újság így számolt be az esetről: „Egyhuszonnégyórája telt már el annak, hogy angolszász terroristák egy csoportja 49 bombát zúdított Zalaegerszeg ártatlan lakónegyedére... Egyszercsak éktelen sivítás, vonítás és az égiháborúra emlékeztető hang reszkette meg a levegőt. ...A helyszínen, a Szent László és az Eszterházy-utcának nagy része olyan, mint amikor házbontás van a környéken.” Az újság beszámolója szerint hat fő halt meg a támadásban, és többen is megsebesültek.
Zalaegerszeget decemberig nem érte újabb támadás, de Nagykanizsa és Keszthely ellen ezen időszakban is volt több, kisebb-nagyobb légitámadás, s a megye légterében is folytatódtak a harcok a szövetségesekkel, akik 1944. december 6-án a zalaegerszegi vasútállomást bombázták újból, de viszonylag kevés kárt okozott a támadásuk. E támadás után tovább zajlottak az angolszászok illetve a magyar és német légierő közötti harcok, de az amerikai és brit erők rövidesen átadták a terepet a szovjeteknek, akik a 3. Ukrán front 17. légi hadseregének harcászati légi kötelékeivel hajtották végre a Zalaegerszeg elleni utolsó légicsapást a háborúban, amelyre 1945. március 28-án került sor.
A szovjet gépek ekkor a vasútállomást bombázták, és ennek a légitámadásnak volt a szomorú következménye, hogy a Székely Nemzeti Múzeumnak 1944 őszén Sepsiszentgyörgyből Nyugatra menekített műtárgyai és a keszthelyi Balatoni Múzeum műtárgyai az azokat szállító szerelvényben az állomás egyik vágányán megsemmisültek egy bombatalálatot kapott lőszerszállítmány okozta tűzben, ami átterjedt a muzeális értékeket szállító szerelvényre is.
A következő napokban a szovjet csapatok megszállták Zala megye nyugati részeit, és ezzel a világháború véget ért megyénkben, és megkezdődött az ország háborús kárainak a felszámolása, de ez már egy másik történet...
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Új szervezésben a zalaegerszegi 24 órás úszógálaZakály Viktória íróval találkoztakLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanPro Cultura Keszthely díjjal tüntették ki Dr. Müller Róbert régész-muzeológustBognár Szabolcs Zala megye legeredményesebb Diákolimpia® testnevelője díjat nyertNyílt napot tartottak a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi KözpontjábanÚj korszakot nyitott Zalaegerszegen a Magyar Honvédség toborzóirodájaFolk-divatbemutató és díjazások a kultúra napjánEkler László természetfotói a Liszt-iskolábanVeszeli Lajos balatoni tájképei Zalaegerszegen top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban