Archivum
Emlékműavatás Andráshidán
A település első írásos említésének 800. évfordulója alkalmából az 1848/49-es honvédek előtt tisztelgő emlékkövet avattak Andráshidán a nemzeti ünnep alkalmából, a Csillag László-szobor szomszédságában.

Az emlékmű leleplezését ünnepi műsor és köszöntő beszédek előzték meg. Balaicz Zoltán alpolgármester gróf Széchenyi István szavait idézve szólt a szabadság fontosságáról és az ennek érdekében 163 évvel ezelőtt megfogalmazott 12 pontról. Elmondta, mindenki őriz a legnevesebb nemzeti ünnepünkkel kapcsolatban valamilyen emléket, egy sírkövet, egy strófát, egy hagyományt. Andráshidán a forradalmi hősök emlékét idéző szobor mellé most egy emlékkövet is állítottak az itt élők. Minden emlékezés célja, hogy erőt adjon, irányt mutasson, felemeljen.
A múltidézést Varga Kálmán folytatta, aki a 47. zászlóalj (amelyben az andráshidaiak, apátfaiak, gébártiak és bekeháziak többsége szolgált), dicsőséges hadjáratairól, illetve a drámai fegyverletételről szólt.
Sümegi László, a városrész önkormányzati képviselője pedig az összefogás és közös jövőépítés fontosságára hívta fel a figyelmet, melynek alapja az elődök tisztelete, a múltra emlékezés.
Papi áldást követően került sor az emlékmű és a szobor megkoszorúzására. Az ünnepi műsorban közreműködtek az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület tagjai, az Öveges ÁMK hatodikosai és óvodásai, valamint a baki huszárok és Belső Vazul.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel