Archivum
A dicső múltat és a fejlődő jelent ünnepelték
Ahogy egy család, úgy egy nagyobb közösség, egy város összetartozását is erősítik az ünnepek. Szerencsére van mit ünnepelnünk a város napján, amikor múltunk és elődeink előtt tisztelegve arra emlékezünk, hogy Nagykanizsát 1245-ben említik először a történelmi források. A település és környéke azonban már jóval korábban lakott volt; az új kőkorszak idejéből származnak legrégebbi leletei – ezekekkel a szavakkal nyitotta meg május 13-án a város napi rendezvénysorozatot a Vasemberház udvarán Cseresnyés Péter, a dél-zalai város polgármestere.
Város napja Nagykanizsán
– Nagykanizsa Város Napján a dicső múltat és a fejlődő jelent egyaránt ünnepeljük. Ráadásul jó társaságban, hiszen eljöttek hozzánk barátaink, testvérvárosaink küldöttségei is – fogalmazott így a polgármester a megnyitót követő ünnepi közgyűlésen, melyen, mint mondta, emelkedetten és méltóságteljesen, az illem szerint talán kicsit feszengve várjuk, hogy kezet foghassunk kiválóságainkkal, megsüvegelhessük kitüntetettjeinket.
Nagykanizsa 1850-től járási székhely volt, modern értelemben véve az első város a megyében; ugyanis elsőként nyerte el a rendezett tanácsú városi rangot – emlékezett a dicső múlt legfontosabb eseményeire, majd arról beszélt, hogy a város mindenki számára mást jelent, de legfőképp polgárait.
– Azt a közösséget, amely a múltban is képes volt – és hitem szerint a jelenben és a jövőben is képes – a megújulásra, a fejlődésre, az építő munkára. Ezért a város napján mindenkinek jár a köszönet, aki Nagykanizsáért tesz és dolgozik – hangsúlyozta Cseresnyés Péter, aki kitért arra is, hogy az idei Város Napja a megújulás jegyében telik.
– Most még munkagépek dolgoznak ott, ahol jövőre még méltóbb helyszínen ünnepelhetjük Nagykanizsát. A beruházás azonban több egyfajta szépészeti beavatkozásnál. Nem öncélú átalakítás ez, hanem a város fejlődését szolgáló munka, amelynek eredményeként munkahelyek teremtődnek, és egy olyan közösségi tér jön létre, mely programok ideális helyszíneként ismét találkozóhely, Nagykanizsa büszkesége, turistákat, látogatókat vonzó oázis lesz.
De nem ez az egyetlen fontos beruházás Nagykanizsán. Elindult a szennyvízprogram és több más olyan fejlesztés is, amely az itt élők kényelmét és egyben a város gyarapodását szolgálja. Mindez a közösség érdeme és a közösség javát szolgálja. Nagykanizsáét. Mindannyiunkét – jelentette ki a polgármester, aki ezt követően átadta a megyei jogú város közgyűlése által adományozott kitüntető címeket.
– Boldog az a nép, amely tud ünnepelni. Ezeken az alkalmakon megállunk egy kis időre, hogy visszatekintsünk a múltra és erőt gyűjtsünk az elkövetkezőkre – fogalmazott beszédében prof. dr. Perjés Ottó, akit „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” címmel tüntettek ki.
A már nem praktizáló sebész szakorvos 1999 óta rendszeresen segíti a nagykanizsai kórházat orvostechnikai eszközökkel, és volt iskoláját, a Piarista intézményt felszereléssel. Köszöntőjében szólt arról is, hogy személyes életútjának nehézségein szülei és piarista tanárainak útmutatásai hogyan segítették át. Emlékezett a magyar történelem kiemelkedő alakjaira, köztük Deák Ferencre, akik mindig átsegítették az országot sorsfordító időszakokon.
– Ismét nehézségeket élünk át. A nagy elődök példája azonban Nagykanizsa számára is megmutatja, hogy a gondok közepette, összefogással mégis lehet előbbre jutni és tovább fejlődni – hangsúlyozta végül.
Az ünnepi közgyűlés az autentikus és feldolgozott nép- és világzenét előadó Fabula Rasa műsorával zárult.
További kitüntetettek:
– Gazda József – „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” emlékplakett
– Horváth István nyugalmazott rendőr alezredes – „Nagykanizsa Biztonságáért” kitüntető cím
– Dobri Lajos – „Nagykanizsa Sportjáért” kitüntető cím.
– Dulgyovay László – „Nagykanizsa Sportjáért” kitüntető cím
– Kustár Zsuzsa – „Nagykanizsa Kultúrájáért” kitüntető cím
– Mérksz Andor – „Nagykanizsa Oktatásáért” kitüntető cím
– Bücs Angéla – „Nagykanizsa Oktatásáért” kitüntető cím
– Halis István Városi Könyvtár – „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért” kitüntető cím
– Bognár Istvánné – „Szekeres József Díj” kitüntető cím.
– Kanizsai Dorottya Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály – „Szekeres József Díj” kitüntető cím
– Kémné Milei Éva – „Paizs Ferenc Díj” kitüntető cím
– DeCleva Pál – „Nagykanizsa Megyei Jogú Városért” kitüntetés
A szakminisztérium Pro Caritate Díj elismerésben részesítette dr. Csákai Iván főorvost.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban