Archivum
Várják a családokat
Az idén Zalaegerszeg is csatlakozik az országosan már több éve zajló „Születés hete” programsorozathoz. Ez hagyományosan anyák napján kezdődik, és az azt követő héten zajlik fesztivál jelleggel. A helyi szervezést a Zalai Civil Életért Egyesület vállalta fel. Az előkészületekről kérdeztük Czebeiné Nemes Bernadettet.
Születés hete Zalaegerszegen is
– Egy program kapcsán találkoztunk a Születés Hete Közhasznú Egyesület vezetőségével, és ekkor vetették fel, hogy Zalaegerszegen nincs gazdája ennek a rendezvénynek. Vállaltuk a szervezést partnerségben a landorhegyi Keresztury ÁMK-val, mely kiemelt helyszín lesz május 6–7-én. A legtöbb eseményt erre a hétvégére és erre a helyszínre szervezzük.
S hogy mire készüljenek az érdeklődök, és kiket vártnak a rendezvényre, a következő választ kaptuk.
– Az egyéb tapasztalatok alapján főként kisgyerekes családok és babát várók vesznek részt az eseményen, de vannak családtervezés fázisában állók ugyanúgy, mint nagyszülők, leendő nagyszülők. Az Ady-moziban lesz majd a témához kapcsolódó filmvetítés, a leánykollégiumban előadás, a kórházban működő Koramama Klub is kapcsolódik hozzánk tematikusan.
Illetve rajzpályázat révén szeretnénk minél több óvodát, iskolát bevonni a részvételbe. A Keresztury ÁMK-ban 6-án lesz a hivatalos megnyitó. Itt kapnak helyet az előadások is. Többek között az idei év kiemelt témája a „Család és hivatás”, vagyis a kettő sikeres összeegyeztetése.
Gyűjtjük a szakmai információkat a szociális támogatásokról, lehetőségekről a gyermekvállalással/neveléssel kapcsolatban. És minél több egészségügyi vonatkozású tájékoztatást is igyekszünk nyújtani majd. Másnap a családi napon várjuk az érdeklődőket. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt szervezünk kikapcsolódási lehetőséget: kézművessarok, játszóház, gyermekkoncert.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban!