Archivum
Ledolgozták a tavalyi hiányt
Zalaegerszeg önkormányzatának sikerült csökkentenie a város hiányát, a tavalyi év elején tervezett közel 700 milliót év végére ledolgozták. Ugyanakkor kétmilliárd forinttal nőtt a város vagyona – fogalmazott a múlt heti közgyűlést követő sajtótájékoztatón Gyutai Csaba polgármester, amikor a tavalyi zárszámadásról beszélt.
Pénzügyi vállalkozás létrehozásáról döntött a közgyűlés
A városi tulajdonban lévő cégek tevékenyégét értékelve rámutatott: ma már a Zalavíz Zrt. mellett a Zala-Depo Kft. a társaságok között a legerősebb. Jól működött az elmúlt évben a Városgazdálkodási Kft., a Kontakt Nonprofit Kft. és a Kvártélyház is. A LÉSZ Kft. a bérlők tartozása miatt, a Városfejlesztő Zrt. az ingatlanpiac pangása, míg a ZTV a csökkenő reklámbevétel miatt küzd nehézséggel, illetve veszteséggel.
A közgyűlés döntött egy pénzügyi vállalkozás létrehozásáról, 200 millió forintos alaptőkével, az Új Deák Ferenc Városépítő Program gazdaságfejlesztési céljának megvalósítása érdekében. Az önkormányzat a létrehozás feltételeiről a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével és a Magyar Gazdaságfejlesztő Zrt.-vel is tárgyal.
A polgármester kiemelte továbbá, hogy a képviselő-testület elfogadta az ökováros-programot, melynek értelmében a „zöld gondolatnak” nagyobb szerep jut a város működésében. Ezek az elképzelések – környezettudatos programok, tudatformálás, termálenergia, biohulladék kezelése – már a polgármesteri programjában is szerepeltek.
Balaicz Zoltán alpolgármester intézményi kinevezésekről, alapítványi támogatásokról szólt, míg dr. Kovács Gábor elmondta, szabályozták az anyakönyvi eseményeket. Így munkaidőn és hivatali helyiségeken kívül 3–20 ezer forint közötti összeget kell fizetni az esküvőkért.
(További részletek lapunk következő számában.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban