Archivum
Indul a strand- és csúszdaszezon
Medárd napján, esős időben tartottak sajtótájékoztatót a zalaegerszegi Aquacity-ben. A város első számú idegenforgalmi nevezetességében reménykednek a szakemberek, hogy elmarad a negyvennapos esőzés, jobb lesz az időjárás, mint tavaly, és az akkori 56 ezres látogatószámot túlszárnyalják. Mindezt számos újítással és akcióval igyekeznek elősegíteni.
Kinyitott az Aquacity Zalaegerszegen
Gyutai Csaba polgármester kifejezte, sok jót vár az idei, immár kilencedik szezontól, hiszen a létesítmény ismertségét már számos mérés visszaigazolta. Az Aquacity természetesen nemcsak a turistákat várja, hanem a város és a megye lakóit is. Ezért számukra kedvezményeket, akciókat kínálnak, melyekről folyamatosan adnak tájékoztatást. Így az Egerszeg-kártyával rendelkezők jelentős engedményeket kapnak.
Balaicz Zoltán alpolgármester hozzátette, sok fiatal látogatóra számítanak Zalaegerszegen a nyáron, az országos Hallgatói Önkormányzatok helyi rendezvényei kapcsán. Szeretnék, ha ezek a fiatalok minél több szabadidőt töltenének az Aquacityben, ennek érdekében együttműködési megállapodást kötöttek az intézménnyel.
További csáberővel bírhat a fiatalok számára a folytatódó strandröplabda-bajnokság. Az alpolgármester az egyéni képviselői keretéből 800 ezer forint értékben defibrillátort adományozott az Egerszeg Sport és Turizmus Kft.-nek, hogy a nagyobb sporteseményeken, illetve nyáron az Aquacityben rendelkezésre álljon ez az életmentő eszköz.
Kugler László ügyvezető felsorolta az idei nyáron bekövetkező változásokat. Kiemelten szólt arról, hogy a vízhőmérsékletet megemelik, a tavalyi 25 fok helyett 30 fokra (jacuzzik 36–38 fokos vízzel). Növekszik az árnyékolók száma, ezek egyik természetes módja is, mivel a területen lévő fák jelentősen megnőttek. Rendezettebb gyepszőnyeg várja a látogatókat, ahogy virágosítás az intézményen belül, illetve a kulturáltabb parkoló részen is.
A tisztaságra volt panasz a korábbi években, ezért a takarító személyzet létszámát megduplázzák. A minőségi vendéglátás miatt tárgyalásokat folytattak a bérlőkkel, akik ebben partnernek bizonyultak. A korábbi „akciómentes” évek után komoly változások lesznek az árpolitikában is.
Célcsoportnak a fiatalokat és a gyerekes családokat tartják. Őket igyekeznek elérni az országos és helyi médiákon keresztül, valamint a Balaton-parti rendezvények alkalmával, kedvezményes kuponokkal.
Folytatódnak az idén is a koncertsorozatok, és lesz jótékonysági nap is. Kugler László hozzátette, megfelelő időjárás esetén szóba jöhet a szeptemberi hosszabbított nyitva tartás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban