Archivum
Az összefogás a boldogulás útja
Már szerkezetkész állapotban áll az új „Zalabaromfi" háromezer- négyszáz négyzetméteres üzemcsarnoka a pacsai ipari parkban. A korábbi feldolgozó 2008-ban csőd miatt szűnt meg, ezt azonban a beszállító állattenyésztők nem hagyták annyiba, hanem Zalai Baromfifeldolgozó Kft. néven új társaságot alapítottak, hogy újat építhessenek. A finanszírozási hitellel induló közel másfél milliárdos beruházás alapkőletételére február 11-én került sor; az évi 800 ezer pulyka és közel 3 millió csirke feldolgozására méretezett új vágó és feldolgozó szeptemberben kezdi meg próbaüzemét.

Épül az új Zalai Baromfifeldolgozó Zacsán
Bedő Tibor, a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. ügyvezetője az ünnepségen elmondta, 2008-ban 401 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak a beruházáshoz, majd 2009-ben újabb pályázatot adtak be, amit forráshiány miatt az előző agrárkormányzat elutasított, a kifogásolásra nem adott választ.
Ez a 415 millió forint továbbra is hiányzik a finanszírozásból, ezért azt szeretnék, hogy a korábbi döntést vizsgálja felül a jelenlegi kormányzat. Az ügyvezető bízik abban is, hogy az új agrárkormányzat segíti majd a beruházás megvalósítását és hosszú távú fenntarthatóságát az Új Széchenyi Terv valamint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségeivel.

Az új feldolgozó 200 főnek, a beszállítói kört tekintve pedig 1000-1200 főnek ad majd munkát. Az ügyvezető közölte, az üzemben két vonalban csirkét és pulykát vágnak, a feldolgozóban pedig töltelék árukat, füstölt, főtt, pácolt termékeket készítenek, az értékesítés terén egyaránt számítanak a hazai és külföldi piacokra.
Az elmúlt évek recessziója miatt igencsak megtiszteltetés, hogy ismét termelői beruházásban vehetnek részt, hangoztatta Peresztegi Imre, a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója, aki úgy látja, hogy a projekt az építési piac fellendülését is hozhatja. A vezérigazgató elmondta, szerkezetkész állapotban van már az épület, amit szeptemberben adnak át. De már előtte helyet biztosítanak a technológiai berendezések beszerelésének.
A köszöntők sorát Vigh László folytatta. Az egyedülálló, jelentős nagyságrendű zöldmezős beruházás óriási lehetősége a kisvárosnak, a megyének és a Dunántúlnak egyaránt, hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. Úgy fogalmazott: amikor a falvak megmaradásáról, a vidéki munkahelyek megtartásáról beszélünk, egy ilyen projekt maga az oázis. Ezért erejükhöz mérten támogatni fogják – ígérte.
– A kohézió a boldogulás útja. Ez az üzenete ennek a példaértékű beruházásnak, mely az állattenyésztők összefogásának köszönhetően jöhet létre – hangsúlyozta dr. Fazekas Sándor. A vidékfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: van hely a nap alatt, a zalai példa alapján az ország más részeiben is hasonló üzemek épülhetnek meg. Az uniós forrásokkal is támogatott magyar vidék és magyar mezőgazdaság nem lehet más, mint nyertes.
Ezért nagyon fontos, hogy minőségi magyar termékeket tudjanak vásárolni a fogyasztók, mert a hazai termelők számára csak így biztosítható a folyamatosság. S nem utolsósorban azért, hogy csökkenjen a kiszolgáltatottság a külföldi piacokkal szemben, hangsúlyozta. A vidékfejlesztési miniszter elmondta, hogy idén 20–30 százalékkal több forrás jut az agrárium- és vidékfejlesztésre, amit a kis- és közepes vállalkozások támogatására kívánnak fordítani.

Vigh László, Bedő Tibor, Peresztegi Imre és dr. Fazekas Sándor az ünnepség végén elhelyezte az új Zalai Baromfifeldolgozó alapkövét.
A város nagyon bízik a beruházás sikerében, melyhez az önkormányzat minden segítséget megadott. Az ipari parkban nagyon kedvezményes áron adtak területet, amit az önkormányzat saját költségén elegyengetett, emellett 80 millió forintot is bevállalt a szennyvíztisztító rendszer bővítésére, mondta el érdeklődésünkre Henczi Zoltán, Pacsa polgármestere.
A Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-t hat beszerzési és értékesítési szervezet, valamint a Zalacereália Kft. és az Első Zalai Takarmányipari Kft. alapította 270 millió forint törzstőkével. A cég döntően a termelőké, a több mint 90 pulykatartó és 30 csirketartó által létrehozott bészek a törzstőke több mint 90 százalékát jegyzik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel