Archivum
Állandó programok Hévízen
Hévíz az utóbbi években erőteljes fejlődésen ment keresztül, mely a jövőben is folytatódik a magas színvonalú, szórakoztató programok kínálata terén. Hévízen nemcsak fürödni lehet a tóban, hanem változatos programokkal lehet az egy-két, de akár többnapos pihenést is színesíteni. Az évente megrendezésre kerülő fesztiválok mellett minden napra tartogatunk egy-egy érdekességet.
A programkínálatban tavaszi-nyári időszakban szerepelnek olyan szervezett programok, melyek csoportosan legalább 4 fő esetén vehetőek igénybe. Ilyen például a nordic walking túra vagy a kerékpártúra.
Ha felkeltettük érdeklődését, keresse fel a Tourinform Irodát, ahol minden szervezett programról részletesen is tájékozódhat.
Akinek pedig a "piacozás is egyfajta szórakoztató program, mindenképpen ajánljuk a két éve megnyitott Helyi Termelői Piac meglátogatását (a nagyparkoló mögött) kedden és szombaton délelőtt, valamint csütörtökön délután. Itt helyi termelők árulják portékáikat, kedves és barátságos kiszolgálással, valamint ízletes, ínyenc termékekkel csábítják be a járókelőket. Érdemes betérni...
A Tourinform iroda időszakosan a gasztronómia kedvelőit várja rendszeres programjaival.
A fürdőzés és gyógykezelések után változatos programok várják a szórakozni vágyókat.
Hévízi programajánlatok
Városi Könyvtár
Hetente egy alkalommal
Labirintus Kölyök Könyvklub
Jelentkezés: a könyvtárban nyitva tartási időben
Muzeális Gyűjtemény
Állandó kiállítás
A világon egyedüli Balneológiai és helytörténeti tárlat
Nyitva tartás: hétfő-szombat 9:00 -17:00
Állandó kiállítások külső helyszíneken
Hévíz évezredei állandó kiállítás Helyszín: Hévíz, egregyi városrész
Nyitva tartás: hétfő-péntek 10:00 -16:00
Dr. Moll Károly Orvostörténeti Emlékszoba Helyszín: Szent András Reumakórház, "B épület
Nyitva tartás: porta nyitva tartása szerint
Hévízi Termelői Piac
A régi idők hangulatát idézve minden kedden, csütörtökön és szombaton várja vásárlóit a helyi piac Hévízen. A friss kenyereket, sajtokat, házi süteményeket, tejet, gyümölcsöket meg is kóstolhatják az érdeklődők. A finom friss áruk mellett a kézműves mesterek kínálják cserépedényeiket, kosaraikat, kézi készítésű szappanaikat. A csaknem hatszáz árus között megtalálhatóak az őstermelők és kézművesek, régiségkereskedők is. A vásárlók pedig nem csak a környéken élő termelőket támogatják a vásárlással, hanem az egészséges életmódot is választják. A népszerű piacon öröm vásárolni, hiszen igazi jó hangulattal várnak mindenkit a nyitva tartási időben.
Nyitva tartás: január 1 március 31.
kedd: 7:00 -13:00
csütörtök: 13:00 -19:00
szombat: 7:00 -13:00
Ballon repülés, lovaglás, teniszezés, Dottózás a városban, borkóstolás, kenuzás a hévízi patakon, színpadi estek, kamarakoncertek, kiállítások egész évben.
További programajánlatainkat keresse a rendszeresen frissülő Programajánlóban.
Tourinform Iroda, Azonnali segítség a Hévízre látogatóknak
A Tourinform Iroda a Hévízre érkező vendégek információs bázisa, ahova Ön is térjen be, ha kérdése van vagy programok, rendezvények iránt érdeklődik. Az iroda a sétálóutcában található, gyalogosok, autósok számára is könnyen megközelíthető. A Tourinform irodában az információs- és tájékoztató anyagok (prospektusok, invitatív kiadványok, rendezvénynaptár, szálláskatalógus stb.) széles kínálatát találja.
Évközben hétfőtől szombatig, nyáron vasárnap is várjuk Önt!
Kérdezzen tőlünk bátran és vegye igénybe szolgáltatásainkat, mint a: kerékpárbérlés, vezetett túrák, kedvezménykártya vásárlási lehetőség: Hévíz Card+; West-Balaton Kártya, HeBi kártya kiváltása jegyértékesítés (állandó és időszakos rendezvényekre, koncertekre), csatlakozzon szervezett programjainkhoz (kerékpár túra, nordic walking, egész napos luxusvitorlás program, kenutúra), segway túrák vásároljon "Hévíz logós" termékeket, rendeljen taxit, transzfert vagy akár ballonrepülést, gyűjtsön információs anyagokat, prospektusokat Hévízről, és a környékről, a programokról és a szolgáltatásokról kérjen busz, vonat, hajómenetrendet.
A Tourinform Iroda akkor is az Ön szolgálatában áll, ha olyan kérdése van, amire sehol máshol nem találja meg a választ.
Segítünk, hogy megismerje Hévízt és a város történetét, látnivalóit.
Térjen be hozzánk vagy hívjon Bennünket!
Sétálóutcai iroda nyitva tartása:
Hétfő - péntek: 9.00 - 17.00
Szombat: 10.00 - 16.00
Elérhetőségei:
8380 Hévíz, Rákóczi u. 2.
Tel.: 06 83/540-131
E-mail: heviz@tourinform.hu
GPS: 46° 47' 25.857" N, 17° 11' 19.3848" E
Hévíz Info információspont (Nagyparkoló) nyitva tartása:
Hétfő - vasárnap: 10.00 - 18.00
Elérhetőségei:
8380 Hévíz, Széchenyi utca eleje, Nagyparkoló
Tel.: +36 30 491 1220
E-mail: heviz@tourinform.hu
Mi Önökért vagyunk!
Kerékpáros központ a Tourinform Irodánál
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok!Bravúrgyőzelemmel indította a rájátszást a ZTE NKKForgalomelterelés a HEMO épületénél -
rovatunk hírei
Horváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és Drabik top 10
A gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséértA diákok digitálisra cserélnék a vasútállomás retro utastájékoztató táblájátBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsZalaegerszegi kosaras sikerek az országos diákolimpián