Archivum
Húsz év
2011. február 13. vasárnap, 09:07
Címkék:
Egy időben lettem politikai szereplő és közíró – MDF-alapító, országgyűlési képviselő és publicista –, minthogy egy cél vezérelt:
Debreceni József
Kiadó: Deborjó kft.
Ár: 4200 ft
Egy időben lettem politikai szereplő és közíró – MDF-alapító, országgyűlési képviselő és publicista –, minthogy egy cél vezérelt: részt venni a magyar parlamentáris demokrácia megteremtésében. Később a megvédelmezésében. Az előbbi sikeres volt – az utóbbi nem.
Politikai közíróként nem haboztam állást foglalni valami vagy valaki mellett, illetve ellen. Írói függetlenségemet nem a formális középen állásban, hanem az értékrendem szerinti állásfoglalásban kerestem és találtam meg. Nem egyenlő mérési eredményre, hanem egyenlő mérce használatára törekedtem. Aki elolvassa a cikkeimet, láthatja: nem változtam az idők során. A parlamentáris demokrácia – konzervatív liberális – híve voltam és maradtam. Politikusi eszményképem ma is Antall József. Régi barátaimtól jórészt elszakadtam: ők Orbánhoz voltak hűek, én önmagamhoz.
Publicistaként valójában egyidős vagyok a harmadik Magyar Köztársasággal. Az utóbbi története most véget ér – az enyém még nem. Ám történjék bármi: életem tőkesúlyát az a pár esztendő adja, amikor részese lehettem a rendszerváltozásnak. Ami megszülte hazámban a liberális jogállamot és a parlamentáris demokráciát: a Magyar Köztársaságot.
Több mint húsz évig hű voltam mindezekhez – hű maradok hozzájuk a jövőben is.
Debreczeni József
Széles választékunkba beletartoznak a szépirodalmi- ifjúsági- történelmi regények, tankönyvek, nyelvkönyvek, szótárak, ezoterikus kiadványok, valamint mesekönyvek, DVD lemezek és hangos könyvek.
Folyamatosan frissülő árukészlettel, valamint egyedi megrendelések teljesítésével tudjuk vevőkörünket bővíteni. A városon kívül élők számára is van lehetőség a kiadványok gyors kézhezvételéhez, amit postai utánvéttel tudunk biztosítani.
A rendeléseket telefonon, faxon vagy e-mailben is le lehet adni, amik a következők:
Tel.: 92/598-787, fax: 92/598-786,
Zalaegerszeg
Kossuth Lajos u. 55.
Telefon: 0692/598-787
Mobil: 0630/6324160
e-mail: zalakonyv@t-online.huEz az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Nyitva tartás
Hétfő – Péntek: 830 – 17-ig. Szombat 9 – 12-ig. Vasárnap: Zárva
Kontaktszemély: Dervalicsné Tóth Szilvia 30/632-4160

Zala Könyvesbolt
Üzletünk Zalaegerszegen, a Kossuth Lajos utca 55. szám alatt található, s immár tíz éve áll vásárlóink rendelkezésére.

MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA