Telitalálatos nyomorúság

Spiró-darab a lakásszínházban

A Hevesi Sándor Színház a közelmúltban mutatta be Spiró György Prah című keserűkomédiáját Sztarenki Pál rendezésében, ám ezúttal nem a színház épületében. A stúdióelőadás helyszíne ugyanis egy korhű lakás lett, az Ady utca 10. szám alatt. Az új kezdeményezés a Kapukód 01 nevet kapta, a teátrum ugyanis a jövőben szeretne több lakásszínházi produkciót is műsorra tűzni Zalaegerszegen. Végre! - mondhatjuk, hiszen a fővárosban már régóta népszerűek az efféle bemutatók. Igaz, ott leginkább amatőr társulatok költöznek be régi bérházak üres lakásaiba, ezért külön öröm, hogy itt egy épülettel rendelkező állandó társulat vállalta be az alternatív helyszínt. Azért halkan jegyezzük meg: nemcsak a kreativitás, hanem a kényszer is szülte a döntést, hiszen a mi színházunk momentán stúdióterem híján van.

De térjünk vissza a darabhoz; vagyis inkább a konyhába. A pici - mindössze 25 főt befogadó - nézőtér ugyanis a konyha maga, ami a világot jelentő deszka is egyben. Retró hangulat: szocialista korszakot idéző lakásdizájn, s benne a Nő (Ecsedi Erzsébet) krumplit pucol. A Férj (Farkas Ignác) váratlanul hazatér zavart, felspannolt hangulatban, majd végre kiböki: "Nyertünk! Megnyertük a főnyereményt! Ötösünk van!" Hatszázmillió jár nekik. "Mi a francnak lottóztál?" - hangzik el a kérdés többször is a darab során a Nő szájából, jelezvén nem öröm és ünneplés lesz itt, hanem üröm és évtizedes lelki sebek felszakítása. Mint ahogy a prah-os doboz - melybe ijedtükbe elrejtik a nyertes szelvényt - is sejteti ezt a kettősséget: a kakaó, vagy kávé, mint messziről jött egykori luxuscikk felvillantja egy édesebb, gondtalanabb élet lehetőségét. De porból nem lehet építkezni, a por kipereg a kezünkből, hiába markoljuk.

A kisemberek, ha úgy tetszik posztkádári emberek keserűségéről, tanult tehetetlenségéről van szó. Eljátszanak ugyan a jólét lehetőségével, s hogy mire lenne elég a nyeremény, ám hamar egy egyszerű függönycseréig, vagy egy rég kinézett - ráadásul nem is új - belvárosi lakás megvásárlásáig alantosodnak a vágyak. Vágyak? Lehet még egyáltalán vágyakról beszélni egy olyan közegben, ahol hosszú évek óta a spórolás, a lemondás, az ügyeskedés, és simliskedés megy? Tartozás is van bőven, még a maffia is rájuk szállt. Nem, ilyen környezetben egy idő után bemerevednek az álláspontok, nincs igény a változásra, nem lehet kiszállni a mókuskerékből. Vagy ha szavak szintjén fel is merül a változtatás, tett már nem követi. Fásultság van, nyomorúság. Minek tenni bármit? Fölösleges minden. Ahogy a Férfi megfogalmazza: "az egész ország fölösleges"! Nincs itt semmiféle telitalálat, se boldogság.

Különben is, aki gazdag, az gengszter is. Kopasz, fülbevalós, és nőzni jár. A gyerekek is csak elzüllenének, bár így se vihetik túl sokra. Nyilvánvaló, a Nőnek gazdagon már nem kell a Férfi, az nem az ő élete lenne. A dilemma nagy: pénz és új világ, vagy feleség és változatlanság. A Férfi ez utóbbit választja, s a nyertes szelvény megsemmisül. Elég.

Nevetünk, sajnálkozunk, csóváljuk a fejünket, pedig a zárójelenet rituális átka talán nekünk is szól. De mindazoknak biztosan, akik úgy elcsesztek mindent, hogy nem lehet miattuk felvállalni az újat, akik miatt nincs többé perspektíva, csak egyhelyben toporgás, pangás. Ecsedi Erzsébet és Farkas Ignác tökéletesre formálták a középkorú házaspár vívódásait és keserűségét. Nincs fölösleges mozdulat, gesztus, se teátralitás. Csak az van, amit tudunk, ismerünk: a konyha, amiben élünk. A rég lefőtt kávé szagával, és a fazékban rotyogó krumplival.