A Semmi a Tantermi deszkán

A könyv magyarul is megjelent, majd Gimesi Dórának köszönhetően elkészült színpadi (ráadásul bábszínházi) adaptációja is. A Hevesi Sándor Színház Tantermi deszkájára Madák Zsuzsanna dramaturg dolgozta át a művet, megtartva annak filozófiai és társadalomkritikai alapvetéseit. Persze oly módon, hogy közben hatásos és több szempontból értelmezhető, (nemcsak) diákoknak szóló előadás született. A Semmi interaktív színházi játék premierjére a közelmúltban került sor a teátrum próbatermében.

Valóban nemcsak fiataloknak szól ez a mű, hiszen a darab egyik alapvető kérdésével (van –e értelme bárminek is?), rosszabb pillanataiban akárki szembetalálkozhat. Igaz persze, hogy az élet értelmének feszegetése fokozottan jellemző az identitáskereső tinédzser korra. Annál is inkább, mert a felnőttek ekkor már elvárják, hogy tudjuk mik leszünk, ha nagyok leszünk, vagy legalább is, hogy milyen irányba szeretnénk tanulmányainkat folytatni. Az identitásunk, én-képünk és mások észlelése azonban még képlékeny. Ráadásul folyamatosan ott van a tagadás és lázadás érzete/vágya, de azért közben hisszük: ha szépen tesszük a dolgunk (tanulunk, zenélünk, verseket írunk, vagy épp templomba járunk, netán érdeklődünk a fizika vagy a csillagászat iránt) akkor azért egy napon minden jóra fordul, és csak lesz belőlünk valaki.

Na, ennek a szemléletnek mutat be egy óriásit az egyik dán kisváros nyolcadikos tanulója, Pierre Anthon (Madák Zsuzsa). A szeptemberi becsengetés után kivonul az osztályból, és felül egy szilvafa tetejére. A következő hetekben aztán onnan terjeszti nihilista gondolatait ("Minden mindegy". "Minden csak azért kezdődik el, hogy egyszer véget is érjen."). Az osztálytársak – Agnes (Lupenszku Vivien), Sofi és Elise (Magyar Cecília), Hans és Kaj (Mihály Péter), Henrik és Jan-Johan (Zsíros Viktor) – először megijednek a súlyos szavaktól. Aztán úgy döntenek, hogy bebizonyítják Pierre-nek, igenis vannak fontos dolgok, amiknek nagyon is van értelme, ezért gyűjtésbe kezdenek. A Fontos Dolgok Halma egyre nő. Igen ám, de vajon kinek mi a fontos, és milyen áron tud megválni tőle? Mennyire ismerjük a magunk értékeit, és mások gyenge pontjait, mennyire "bontható le" a saját identitásunk, és a másik személyisége?

Kegyetlen játék indul el a színpadon; a kezdeti "hát ez jó ötlet"-érzés fokozatosan eltorzul; előbb csínyek, majd brutalitások követik egymást, csakhogy egyre fontosabb dolgok kerüljenek a Halomra. A Halomra, mely afféle dadaista műalkotássá kerekedik, s még egy neves múzeum is ajánlatot tesz rá. A diákok büszkék és hiszik: megtalálták az élet értelmét. A (láthatatlan, csak a gyerekek elbeszéléseiből ismert, és csak saját gondjaikkal foglalkozó) szülők is megnyugszanak. A "csínyt" megbocsájtják, gyerekük híres celeb lett, mindegy milyen áron.

De el lehet-e adni az igazán fontos dolgokat? Pénzzé váltható-e mindaz, amit az élet értelmének nevezünk? Pierre Anthon szembesíti ezzel egykori osztálytársait, előidézve a drámai végkifejletet, mely után minden porrá (vagy képletesen sírhalommá) lesz.

Az előadás egyik izgalma abban rejlik, hogy a szereplők egyszerre jelennek meg előttünk hús-vér emberként és bábként (vagyis babaként). A megkettőzés nem véletlen; hiszen az előbbi a lelki, míg utóbbi a fizikai megaláztatás és fájdalom megjelenítésére szolgál. Na, meg arra is, hogy az előadás legelején a bevonuló diákok "előítéleteket" gyárthassanak a szereplőkről, a babák öltözéke és hajviselete alapján. Mert ugye ilyenek vagyunk? (És ha tévedünk, beismerjük?) Madák Zsuzsa kiváló moderátori érzékkel vonja be a nézőket a kalandba, a megfelelő pillanatokban állítva meg a történet menetét egy kis interaktív játékhoz. A hatás nem marad el: néha csönd és döbbent arcok, néha zavarba ejtő pillanatok, majd szerepcserék és viták mentén halad a beavató színházi előadás.

Még jó, hogy a végén egy közös "graffitizés" és fotózkodás feloldja a drámai utóhatást; mert azért ez a bizonyos Semmi eléggé el tud uralkodni rajtunk, ha nem vagyunk elég óvatosak