Zalai író műve a VMK színpadán

A történet kitalált, bár az egyik szereplő – Dukai Takách Judit költő – nagyon is valós személyiség volt. A másik is ismerős, bár ő fiktív irodalmi "hős". Weöres Sándor Psychéjéről, vagyis Lónyai Erzsébetről van szó. A Weöres által kitalált, 19. századi költőnő egyik verse ihlette a darab címét is: Tarantella.

Kaj Ádám zalaegerszegi születésű író, rendező színművét láthatta a közönség a Keresztury VMK-ban, a költészet napját megelőző hétvégén. Vájt fülűeknek egy izgalmas irodalomtörténeti kalandozás, laikusoknak pedig egy élvezetes és átélhető sztori két (költő)nő életéről, viszonyáról és "forradalmáról". Egy olyan korból, amikor még csak a férfiak privilégiuma volt a tollforgatás.

Persze a korszak meghatározása relatív, hiszen bár 1817-ben járunk a Tarantella név egy 18. századi olasz táncra éppúgy utal, mint Weöres 20. századi költészetére. A Kaj Ádám által írt és rendezett műben szapphói gondolatok, Goethe és Berzsenyi Dániel korszaka, valamint az általuk képviselt irodalmi hagyomány szintén megjelenik; sőt mindezek tagadása is.

A Theaterrepublic Ungarn társulat által bemutatott előadás egy 19. századi dunántúli birtokra kalauzolja el a nézőket, ahol Dukai Takách Judit (Bilicsi Mónika), aki nő létére elismert költő, épp öngyilkos akar lenni. Berzsenyi miatt. Az utolsó pillanatban, váratlanul érkezik meg hozzá Psyché, azaz Lónyai Erzsébet (Vámos Vica), akivel addig csak levelezőpartnerek voltak. A Juditnál sokkal szabadabb (szabadosabb) szellemiségű költőtárs megakadályozza az öngyilkosságot; kötöttségektől mentes világa pedig erős vonzalmat vált ki Dukaiból. Olyannyira, hogy néhány röpke hét alatt nemcsak barátok, lelki társak, hanem szeretők is lesznek. A leszbikus viszony kibontakozását jól szimbolizálja a többször elhangzó "csókolj meg!" mondat, valamint a tarantella rituális tánc. Amolyan szapphói-forradalmárok ők: lázadnak a 19. század társadalmi normái, és a férfiközpontúság ellen. Psyché ezen túl a hexametereket és kötött versformákat is elutasítja, annak ellenére, hogy barátnője épp ezek precíz ismeretét tartja a legfontosabbnak ahhoz, hogy nőként érvényesüljenek az irodalmi közegben. Kissé orwelli a színpadkép: Goethe (vagy a feledhetetlen Berzsenyi?) arcképe uralja mindvégig a teret, mely Pipei Borbála díszlettervező munkáját dicséri. Az előadás első részében az arc szigorúan néz, mint aki őrködik a konvenciók és szabályok felett. Később aztán a férfi-fej érzelmi állapotokat is tükröz (szemét lehunyja, kinyitja), majd szája postaládaként is szolgál. Jelezve a korszak élénk irodalmi levelezését; kiváltképp Kisfaludy Károly levélzáporait.

Dukai és Psyché teljesen ellentétes figurák, így sorsszerű, hogy viszonyukban megjelenjen a konfliktus. És ezen a ponton mindegy, hogy mi ellen küzdenek, mert a párkapcsolatban éppúgy megjelenik a féltékenység, a birtoklási vágy, a megcsalás és a "lelépés" lehetősége, mint egy hagyományos férfi-nő viszonyban. Nem eldönthető, hogy melyikük is a "férfi" ebben a kapcsolatban. Dukai – aki úgy véli, hogy Lónyait bevezette az irodalmi életbe, ezért birtokolhatja – éppúgy lehet, mint a forróvérű, hűtlenkedésre, kicsapongásra hajlamos, cinikus Psyché. Így a könnyekkel induló történet könnyekkel is végződik.

De hát a psziché (lélek) már csak ilyen: ha kell lázad, ha kell szabadságra tör, vagy épp szerelembe esik. És mi van, ha ez az egész történet nem is kétszereplős, hanem csak egy. Lónyai pedig nem más, mint az elkeseredett, öngyilkosságot elkövetni kész Dukai pszichéje (Psychéje). Aki a halál helyett egy jobb szellemi és lelki útra akarja terelni a költőt. A többi meg tényleg legyen fantázia...

Akárhogy is, Kaj Ádám színműve mindenképpen elgondolkodtató, korunk társadalmi problémáira is reflektáló kérdéseket feszeget. S bár a Theaterrepublic Ungarn színészeinek játékán érződik, hogy amatőrszínházi produkcióról van szó; talán épp ez adja az előadás báját. Összességében pedig egy lendületes, szimbólumokban gazdag, jól felépített színjátékot láthatott a közönség.

(Kár, hogy a Tarantella épp aznap este debütált Zalaegerszegen, mikor a Hevesi Sándor Színház örökös tagját, Egervári Klára színművészt köszöntötték 80. születésnapja alkalmából egy gálaesttel. Emiatt ugyanis sokan lemaradtak Kaj Ádám darabjáról.)