Jubileumi Dús-tárlat a zsinagógában

A jeles alkalomból jubileumi kiállítása nyílt a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben; csak így egyszerűen DÚS címmel. De ez lett a neve annak az impozáns katalógusnak is, mely az évfordulóra készült, s melyhez a zalaegerszegi önkormányzat nyújtott támogatást.

Lekopott falak, vakolatrétegek, graffitik és építmények. Megbontott tér; a zsinagóga kiállítási protokolljához képest szokatlan elrendezés. Most viszont legalább nemcsak a zene, hanem a képzőművészet vonatkozásában is értelmet nyert a lent és a fent. Hiszen Dús László földszintre épített fala akkor nyer igazán értelmet, ha az emeletről le is nézünk rá. My new abstract – hirdeti a művész a fal egyik oldalán, míg a tetején festőhengerrel a kezében éppen újjáfest/elfed valamit.

A tárlatnyitón Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte az alkotót. Mint fogalmazott: a szülőváros számára olyan érték a művészete, amit meg kell becsülni. Annál is inkább, mert Zalaegerszegnek fontos az innen elszármazott, és az itt megtelepedett, otthonra lelt alkotók tisztelete.

Takács Ferenc irodalomtörténész a kiállítást megnyitva elmondta: Dús tehetsége itthon is korán megmutatkozott, művészete azonban az USÁ-ban bontakozott ki igazán. Ott ébredt művészi öntudatára. Azt is mondhatjuk, hogy a Dús László az amerikai nép ajándéka nekünk, de a dolog fordítva is igaz, hiszen mégiscsak innen indult az alkotó, akinek ma Amerika számos galériájában és múzeumában megtalálhatók művei. A képzőművész 1999 óta újra Magyarországon él, így valamilyen formában "újra kell hasznosítanunk" Dúst, s ehhez segít többek között a mostani tárlat.

A zsinagógában nyílt kiállításon – ahogy az irodalomtörténész fogalmazott – kidobásra ítélt tárgyak, letépett plakátok kerülnek fel esetlegesen különféle felületekre; építményekre, lekopott falakra. Piszkos nagyvárosok látványa tárul elénk, és a művész tudatosan vadászik is erre a látványra. Tulajdonképpen kész Dús-művekkel vannak tele a városok, persze azért még hozzájuk kell tenni valamit.

Dús a textúra művésze: az innen-onnan összeszedett anyagok önreferenciális látványfelületet alkotnak. Éppen ezért nem köthető tisztán a pop art-hoz (a hétköznapi tárgyakat, a mindennapi élet képi ikonjait felhasználó irányzathoz) munkássága. Van benne ugyanis némi absztrakt expresszionizmus (színek és formák egymáshoz való viszonyrendszere), a mi épp a pop art ellentéte.

Bár az összhatás nem felhőtlen, sőt némileg komor, nyomasztó hangulatot áraszt, mégis harmonikus, és töredezettsége, rétegzettsége ellenére is teljes. Hiszen jól ismerjük ezeket a falakat. Mert közöttük járunk, s valahol a mi alkotásaink is. Mert mi ragasszuk, tépjük, koptatjuk, és gyakran hagyjuk elpiszkolódni, amortizálódni ezeket az anyagokat, felületeket. A felületeket, amik lelakottságukban is szépek, hiszen az élet rejlik bennük.

A tárlat július 7-ig látogatható.