Németh Miklós grafikái a VMK-ban

Németh Miklós nem akar semmilyen irányzathoz tartozni – fogalmazott Monok Balázs művész-tanár a kiállítást megnyitva. Fekete-fehér grafikáiból sok mindenre következtethetünk: az árnyékvilágra, halálra éppúgy utalnak, mint az álmokra, vagy egy lelkileg, szellemileg tisztább világra. Monok Balázs filozofikus, művészettörténeti előadásában többek között Platon barlanghasonlatával érzékeltette Németh Miklós képeinek üzenetét. Azt, hogy az árnyékvilágnak hol van a határa, hol vagyunk mi; mit jelent a kint, és a bent, na és hogy hogy lehet átjárni a két szféra között.

A grafikus munkásságát tényleg nehéz bármiféle művészeti irányzathoz, vagy "izmushoz" kötni; hiszen alapvetően sem nem modern, sem nem klasszikus. Jól jelzi ezt az is, hogy a fekete-fehérségre és az árnyékvilágra számos művészettörténeti korszakból hozott párhuzamot az előadó. Mert párhuzamok azért vannak. Például Goya grafikáival, Dali koponyáival, Picasso egyszínű festményeivel, vagy éppen a pop art királyának, Andy Warholnak imázs-romboló fekete-fehér képeivel.

De említhetnék akár a dark/goth szubkultúrát is. Hiszen annak motívumvilágára éppúgy jellemzőek a hol romantikát, hol rokokót, hol szecessziót idéző vonalak, ívek, csipkék, zsabók; díszes öltözékek, kellékek, mint Németh Miklós grafikáira. Ellenpontnak aztán mindkét esetben azonnal feltűnnek a koponyák, és más alantasnak tűnő "kiegészítők": pókok, varangyok, baglyok, denevérek. Az árnyékvilág figurái, akik közvetítők is egyúttal; mert átjárásuk van a két szféra között.

A grafikusművész világa, színhasználata (színtelensége) akár nyomasztónak is tűnhetne, de a műveknek mégis valamiféle játékos, könnyed, meseszerű hangulata van, bár a halál és némi társadalomkritika szintén mindig tetten érhető. De sosem direkt módon. Sokkal inkább elfordulás ez a mindennapoktól, a hazug, képmutató társadalomtól és mondjuk ki: a közízléstől. Németh Miklós képei afféle menedékek egy jobb, igazabb valóságba; mert minden árnyék és feketeség ellenére a tisztaságról, őszinteségről, egy magasabb értelmi és mentális intelligenciáról szólnak.

A mostani tárlaton bőséges válogatás látható mindebből. A Villon-Faludy Haláltánc balladái ihlette sorozat éppúgy, mint Bubics Tünde Hollókék című könyvéhez készített illusztrációk. Az alkotó újabb műveket is hozott: Tarot kártya-sorozatot és néhány napjaink állapotára, ízlésvilágára reflektáló grafikát (Műítészek, Magyarország szeretlek).

A kiállítótér egyik fő helyére (a két helyiség közti ajtó mellé) pedig a művész kedvenc képe, önvallomása került: Önarckép szaxofonnal és macskával. A díszesen öltözött, ám kolduló zenész sejteti; a tehetség és a siker, az alkotói munka és a megélhetés nem mindig jár együtt. Ha azonban a keserűséget és a kudarcokat mesévé varázsoljuk, akkor átkerülhetünk egy olyan csoda-világba, ahol van esély a túlélésre.

A kiállítás május 13-ig látogatható.