Archivum
Adventi udvar a Kvártélyházban
Zalaegerszegen, a Kvártélyház udvarán hivatalosan is megnyílt az Adventi Udvar. Karácsonyig délutánonként, szombaton pedig délelőtt várják a vásárlókat, illetve a közönséget, hiszen minden nap más-más óvodás csoport lép színpadra egy-egy ünnepi műsorral.
A nyitóünnepségen Vigh László országgyűlési képviselő, és Gyutai Csaba polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Elhangzott: három évvel ezelőtt azzal a céllal született meg az Adventi Udvar gondolata, hogy a várakozás ideje alatt a város impozáns belső tere is ünneplőbe öltözzön, és találkozási ponttá váljon.
Szívvel, lélekkel, jó szándékkal készített ajándékokat lehet itt vásárolni, ami mind kézműves termék. Az elképzelés ugyanis az, hogy a tehetség, a tudás és szorgalom határozza meg a kínálatot, ne a műanyag termékek sokasága - fogalmazott a polgármester.
A nyitórendezvényen az Űrhajós utcai székhelyóvoda csoportja mutatta be Mikulás-műsorát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán