Bőséges gyermekáldás, magas halandóság

A múzeum Kisfaludi termében megrendezésre kerülő előadáson Marx Mária, a tárlat rendezője elöljáróban elmondta: bár a kiállítás a 19-20. század néprajzi anyagára épül, fontosnak érezték, hogy a középkor is szóba kerüljön. Annál is inkább, mert erről az időszakról kevés az anyag, így a középkor a mai ember számára mindig kissé egzotikusnak tűnik.

Bilkei Irén előadása elején szintén kitért arra, hogy a középkorban élt gyermekek mindennapi életével, szokásaival, tárgykultúrájával kapcsolatban valóban nagyon kevés a levéltári anyag; nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. Ennek oka egyrészt a középkor sajátos szemléletében, másrészt pedig abban keresendő, hogy a társadalomtudományok is későn fedezték fel a gyermekkort, mint kutatási területet. A rendelkezésre álló kevés dokumentum királyi és főúri családok gyermekeiről ad némi információt, hiszen a korabeli oklevelek, krónikák az előkelő famíliák életének egy-egy momentumát tárják elénk. Hogy hogyan élhettek a polgárság, parasztság gyermekei, arról tényleg keveset tudunk, maximum a középkorból származó régészeti leletek adhatnak némi útmutatást.

Annyi bizonyos, hogy a középkorban kiemelt fontosságú volt az utódnemzés. Az utódok vigasza nélküli halált isten büntetésének tekintették. Mindezek ellenére nem ismerték a tudatos családtervezést, annál is inkább, mert a háborúkkal és járványokkal terhelt hosszú időszakban senki sem tudta, hogy hány gyermeke marad életben, és éri meg a felnőttkort.

Röviden: bőséges gyermekáldást nagy halandóság követett. Hat-nyolc fiúgyermeket kellett szülnie egy nőnek ahhoz, hogy egy-egy nemesi család fennmaradhasson. Ez kilenc-tíz, vagy annál több szülést jelentett az anya számára. Épp ezért a csecsemőkorral és kisgyermekkorral nem is foglalkoztak túl sokat akkoriban, keveset költöttek a gyerekekre, hiszen nem érte meg befektetni. Ha a csemete elérte a hét éves kort, akkor kezdtek rá több figyelmet fordítani, mert akkor nagyobb valószínűséggel maradt életben. Sokáig nem volt anyakönyvvezetés sem. A gyermekek korát a hiteles helyeken állapították meg; ránézésre. A családok pedig a Bibliába, vagy imakönyvbe írták fel a fontosabb eseményeket (születés, házasság, halál). Bár 1515-ben a veszprémi zsinat elrendelte a születések dokumentálását, ez csak kétszáz évvel később valósult meg.

Bilkei Irén több nemesi és királyi család példáján keresztül szemléltette a születések, házasságkötések és gyermekhalandóságok számát. Mint mondta: való igaz, hogy a korszak inkább a fiúgyermekeket preferálta, ám a dinasztiák fennmaradása szempontjából azért a lányok szerepe sem elhanyagolható. Egy-egy jó házassággal ugyanis sokat nyerhetett a család. A középkori mentalitásra jellemző az is, hogy a vagyonos családok számára a birtok volt a legfontosabb. Ennek megtartása, vagy gyarapítása érdekében a gyerekeket már korán kiházasították. A lányok sokszor 14 éves korukban már férjnél voltak és gyerekeket szültek; akár évtizedeken át. Nem csoda, hogy sokan közülük a negyvenes éveik elején már el is haláloztak.

Érdekes megnézni a korszak képzőművészeti ábrázolásait is. Az egyházi ikonográfiában a gyerek mint angyal, vagy mint kis Jézus jelent meg. Később (15-16. századtól) már a királyi, főúri családokról készült világi ábrázolásokon is láthatóak a gyerekek. Leginkább úgy, mint "kisfelnőttek". A ruházatuk ugyanis teljesen követi a felnőttek stílusát, viseletét. Több festményen látszik néhány játék (csörgő, faló) és gyerekeknek készült használati tárgy (járókeret, pólya) is.

A főlevéltáros elmondta: a korabeli levelekből kiderül az is, hogy a 16. század végétől már a főúri családoknak arra is volt igénye, hogy képet készíttessenek a gyermekeikről, főleg ha azok a családtól távol nevelkedtek.

A polgári, paraszti szokásokat és játékokat pedig Pieter Brueghel 1560-ban készült híres festményéről, a Gyermekjátékokról ismerhetjük. A kép ötven féle korabeli – mozgásos és eszközös - játékot örökít meg. Sokat közülük ma is ismerünk.