Archivum
Pályázati felhívás
A Szociális, Egészségügyi és Esélyegyenlőségi Bizottság Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. évi költségvetéséről szóló 5/2011. (II. 11.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi iparűzési adó címzett adórészéből való támogatás felhasználására.
Pályázatot nyújthatnak be a Zalaegerszegen működő szociális, egészségügyi, idősügyi, esélyegyenlőségi tevékenységet végző civil szervezetek, amelyek a pályázat benyújtásakor már legalább egy éve megalakultak, továbbá Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott szociális és egészségügyi intézmények, valamint azon intézmények, melyek zalaegerszegi székhelyűek, és támogatási kérelmük kifejezetten szociális, egészségügyi, és idősügyi tevékenységre, a kisebbség társadalmi helyzetének javítására, valamint a város esélyegyenlőségi programjának végrehajtására irányul.
Támogatás
• működési kiadások kiegészítésére,
• közösségi programok megvalósítására,
• tárgyieszköz-beszerzés céljára adható.
A támogatás összege nem lehet több, mint a megvalósítandó cél, esemény stb. tervezett költségvetésének 50%-a. A pályázónak a pályázati adatlapon az önrészre és az egyéb forrásra vonatkozó adatok megjelölésével igazolnia kell, hogy a megvalósítandó cél tervezett költségvetésének 50%-a rendelkezésre áll. Akkor is szükséges az 50%-os önkormányzati támogatáson kívüli rész vállalása a támogatást igénylő részéről, ha több bizottság is nyújt egyidejűleg támogatást ugyanazon rendezvény, illetve szervezet részére. Kivételt képeznek ez alól az önkormányzat intézményei.
A pályázatokat kizárólag az erre a célra rendszeresített pályázati adatlapon lehet benyújtani.
A pályázatok beérkezési határideje, helye:
• A pályázatot 2 példányban, zárt borítékban 2011. március 18. (péntek) napjáig lehet személyesen benyújtani Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztályára (Zalaegerszeg, Kazinczy tér 4.).
• Postai úton történő továbbítás esetén a legkésőbbi feladási dátumbélyegző: 2011. március 18.
A pályázat elbírálása során kizáró tényező:
• ha valamelyik pályázó a 2010. évi önkormányzati támogatással határidőre nem vagy nem megfelelő módon számolt el, a támogatási megállapodásban foglaltakat nem teljesítette,
• a pályázati kiírásnak nem megfelelő, hiányos pályamunka,
• határidő letelte után érkezett a pályázat.
A pályázati adatlap a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztályán (Zalaegerszeg, Kazinczy tér 4.) szerezhető be, továbbá a www.zalaegerszeg.hu honlapról is letölthető.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel