Archivum
Értékeltek
„Bebizonyosodott, hogy a munka meghozza a gyümölcsét, mi nem országos ügyekkel foglalkoztunk, hanem az embereket szólítottuk meg a kampányban” – fogalmazott Gyutai Csaba polgármester, a kertvárosi időközi képviselő-választás eredményét értékelve.
A Fidesz–KDNP jelöltje kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyezett. A polgármester szerint az MSZP törpepárttá vált a helyi közéletben is. Elvárásként fogalmazta meg, hogy az új képviselőnek, Horváth Lászlónak folytatnia kell a Rigó Csaba által megkezdett munkát. Bejelentette, hogy a gazdasági bizottság elnökeként dolgozik a jövőben Horváth László, és a bizottság új, külsős tagja lesz Háry András befektetési tanácsadó.
Az MSZP helyi szervezete is értékelte az időközi önkormányzati választást. Major Gábor, a párt városi elnöke elmondta: az utóbbi évtizedek legalacsonyabb részvételi eredményét (mintegy 15 százalékot) hozta a szavazás. Ennek az üzenete egyértelmű: az emberek elégedetlenek a jelenlegi helyzettel. Mint mondta: a Fidesz már elveszítette minden harmadik választóját.
A Jobbik helyi szervezete nevében Pete Róbert arra hívta fel a figyelmet, hogy a fideszes győztes nem kapott kétszer annyi szavazatot, mint a második helyen végzett párttársa Balogh Ákos. Ez azt bizonyítja, a számolni tudás nem erőssége a hatalmon lévőknek, mondta. Továbbra is kérik, az emberek valós problémáival foglalkozzanak.
Valamennyi párt jelöltje megköszönte a rá leadott szavazatokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáter