Archivum
Esélyegyenlőség
Keszthelyen is nagyszabású rendezvénnyel hívta fel a figyelmet az esélyegyenlőség fontosságára a Veled – Érted Egyesület. A civil szervezet az EsélyNap 2011 fesztivál eseménysorozata keretében májustól egészen a nyár végéig szervez egynapos szabadtéri rendezvényeket.
Középpontban a hátrányos helyzetűek
Májusban Debrecenben kezdődtek a programok, és egy hónappal később, június első hetében Keszthelyen, a Balaton-parton várták az érdeklődőket, fogyatékkal élőket és egészségeseket a szervezők. Cserép Nikolett, a rendezvények koordinátora elmondta, hogy céljuk az Amszterdami szerződésben meghatározott esélyegyenlőségi célcsoportok elfogadtatása, illetve a hátrányos helyzetű településeken élők felzárkóztatása.
Hozzátette: bár az utóbbi években némi pozitív elmozdulás tapasztalható az esélyegyenlőség terén, de ezzel együtt is sok még a hiányosság, így a tennivaló is. Az Európai Unió PROGRESS Közösségi Foglalkoztatási és Társadalmi Szolidaritási Programjának támogatásával megvalósuló fesztivál egyes helyszínein ezért a helyi érdekképviseletek, civil csoportok számára is lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra, hogy ezzel népszerűsítsék azok munkáját.
Emellett lehetőséget kívánnak adni arra is, hogy a különböző társadalmi rétegek közösen szórakozhassanak, ezáltal is közelebb kerülve egymáshoz. Az ötletgazdák célja közelebb hozni, illetve megismertetni az esélyegyenlőség gyakorlati megvalósításának módjait a családokkal, valamint a különböző szervezetek, intézmények megyei és regionális szintű döntéshozóival.
A rendezvények, köztük a keszthelyi is, egyfajta társadalmi tudatformáló és integráló tevékenység szerepét töltik be – tájékoztattak a szervezők. A „szakmai” részt mindenütt kulturális produkciók színesítik. A többi városhoz hasonlóan délelőtt Keszthelyen is elsősorban családi és gyerek-programok voltak, délután pedig az esélyegyenlőségi célcsoportok kaptak fellépési lehetőséget. A rendezvény este könnyűzenei koncerttel zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban