Archivum
Tizenöt évesek lettek
A hétvégén ünnepi megemlékezéssel és bállal köszöntötte megalakulásának 15. évfordulóját a Speed Kötélugró Klub. A rendezvény mottójául a Nemzeti Sportban róluk megjelent cikk egy mondatát választották: „Egy sportágat emeltek a kultúra szintjére.”

A mintegy 150 fős közönséget Kovács Zsuzsanna elnök köszöntötte, külön méltatva a megjelent alapító tagok érdemeit. Ezután vetítéses történeti visszatekintésben idézték fel a sikereket: világbajnoki és Világkupa-győzelmeket, a Ki Mit Tud? televíziós vetélkedőt, amelynek döntőjébe jutottak, a Jó tanuló, jó sportoló címeket, fellépéseket, versenyeket, edzőtáborokat.
A jelenlegi sportolók fergeteges műsorban mutatták be produkciójukat a legkisebbektől a mai napig aktív alapító tagokkal együtt. Az elnökség nevében Karakai József ügyvezető méltatta és köszönte meg a gazdasági ügyintéző Németh Mária érdemeit a klub működtetésében. Kovács Zsuzsanna elnök tevékenységét emlékplakettel ismerte el az egyesület tagsága.
Két zalaegerszegi polgár, Darás László és Darás Lászlóné felajánlásaként a sportolók nevében Nagy Ibolya aktív alapító tag vehette át a Tudás, Természet, Erkölcs, Tehetség plakettet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel