Archivum
Előrehozott támogatás a ZTE KK-nak
A ZTE KK a tegnapi nap folyamán eljuttatta a városházára a klub körül kialakult súlyos működési és gazdálkodási problémák megoldására vonatkozó javaslatát. Azok megérkezésének tényét örömmel nyugtáztuk, hiszen a decemberi közgyűlés óta vártuk.
Az egerszegi önkormányzat sajtóközleménye
A beérkezett elképzeléseket azonnal értékeltük. A szóban forgó javaslatokat, azok részletezését és tartalmát nem tartjuk alkalmasnak a közgyűlés elé terjesztésre. Ezért a javaslatokat nem fogadtuk be, a klubot felhívtuk a javaslatok azonnali átdolgozására és kiegészítésére.
A kiegészítéshez részletes szempontrendszert csatoltunk. Egyúttal jeleztük a klub felé, hogy továbbra is feltett szándékunk az ügy közgyűlés elé terjesztése a testület soron következő, 2011. március 10-i ülésére. Tekintettel arra, hogy a közgyűlést előkészítő bizottsági ülések már zajlanak, készek vagyunk e tárgyban rendkívüli bizottsági üléseket és egyéb egyeztetéseket összehívni.
Az önkormányzatot, mint a ZTE KK legnagyobb szponzorát örömmel tölti el, hogy a napokban a klub új támogatási szerződéseket kötött. Tekintettel azonban a megoldandó probléma méretére, amely egy nagyságrenddel nagyobb, mint a frissen megkötött megállapodások adta mozgástér, a potenciális támogatói háttér további, jelentős mozgósítását kérjük a klubtól.
A mai napon saját hatáskörben intézkedtünk a ZTE KK második negyedévre tervezett, májusban esedékes, 14,25 millió forint összegű városházi támogatásának előrehozataláról és azonnali folyósításáról.
Zalaegerszeg, 2011. február 24.
Gyutai Csaba Balaicz Zoltán Doszpoth Attila
polgármester alpolgármester alpolgármester
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres Péterrel