Archivum
Szoborból ajándéktárgy?
A „8900 Zalaegerszeg” formula teljesen természetes. A 8900 Design, viszont már kevésbé. Annyi azért sejthető, hogy valamiféle helyi formatervezésről van szó.
Egyedi kezdeményezés az Adyban
Ez esetben egy olyan egyedi kezdeményezésről, ahol köztéri alkotások válnak ajándéktárgyakká. Miután átestek némi „szűrőn” és „fazonigazításon”. A szűrő pedig nem más, mint a gyerekek látásmódja és fantáziája. Az Ady-iskola diákjai ugyanis zalaegerszegi köztéri szobrokról készítettek gyerekrajzokat, amelyeket aztán pólókra, bögrékre, képeslapokra és könyvjelzőkre nyomtattak. Így kapcsolódik össze oktatás, közcél és magántőke. A vicces és mutatós darabokat ugyanis meg lehet vásárolni, a befolyt összeggel pedig az iskola alapítványa is támogatásban részesül.
A 8900 Design ötletgazdája Tóth Norbert, az iskola művész-tanára volt, akinek kezdeményezésére egy kiállítást, pontosabban egy termékbemutatót is szerveztek az elmúlt héten az iskola aulájában. A kiállított rajzokat – melyek az ajándéktárgyak „alapanyagául” szolgáltak – a 2. b, 4. b, 5. b osztály tanulói, valamint a 2007-es nyári alkotótábor résztvevői készítették Nagy Szilvia rajztanár instrukcióival.
A tárlatnyitón az iskola egykori tanulója, Balaicz Zoltán alpolgármester mondott köszöntőt, üdvözölve a megyében unikumnak számító kezdeményezést. Mint mondta: adys diáknak lenni önmagában egy érték, hiszen a megye egyetlen olyan középiskolájáról van szó, ahol művészeti képzés folyik. Bár nem lesz mindenkiből képzőművész, építész vagy formatervező, az itt végzett diákok egy olyan plusztudást kapnak, amely egész életükre és szemléletükre hatással lesz.
A tárlatot dr. Németh József nyugalmazott múzeumigazgató, az „Egerszegi örökség” című könyv szerkesztője nyitotta meg. Bevallotta: először furcsállta az ötletet, s nem is nagyon tudta elképzelni, hogy ezek a szobrok, illetve a róluk készült rajzok hogyan mutatnak majd pólókon és bögréken.

Végignézve a kiállítást azonban meghatódott; úgy érzi, nagyon jó dolog az, hogy gyerekeket és kamaszokat arra buzdítanak, hogy tanulmányozzák a város köztéri alkotásait, majd a 21. század technikai lehetőségeit kihasználva ajándéktárgyak is készülhetnek Zalaegerszeg értékeiből. Újrateremtve ezzel mindazt, ami a helyieknek fontos.
A gyerekrajzoknak és a formatervezésnek köszönhetően ezentúl pólón és bögrén is láthatjuk Kisfaludi Strobl Zsigmond Íjászát, Liliomát és Kis makrancosát, Farkas Ferenc Ady Endréről készült mellszobrát, Fischer György Országépítőjét, Szabolcs Péter Tulipános díszkútját, valamint a Deák- és a Csány-szobrot is. Persze mindezt olyan változatban, ahogy a diákok látják őket.
Az egyedi alkotások a Göcseji Múzeumban és a Tourinform-irodában megvásárolhatók. További információ, és a webshop a www.8900design.eu oldalon található.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban