Közművelődés: kívánja frissíteni?

Zalai vitairat a világhálón

A találkozón – melyen a parlament kulturális bizottságának vezetője, L. Simon László és az azóta lemondott Kálnoki-Gyöngyösi Márton kulturális helyettes államtitkár is részt vett – nem hangzottak el konstruktív javaslatok a közművelődés megújítására vonatkozólag.

Az igazgatóhelyettes hazatérve úgy gondolta, hogy egy internetes fórum több lehetőséget biztosít szakmai javaslatok közzétételére és az esetleges konfliktusok megbeszélésére, így a Keresztury ÁMK a Zala Megyei Közművelődési Intézettel karöltve létrehozta a nemzetikultura.hu portált. A weboldal a közművelődés megújítása érdekében jött létre, s önmagát afféle vitafórumként hirdeti.

Az egészséges diskurzushoz mindenekelőtt egy vitairatot is közzé kellett tenni. Így a portál Cserpes Attila „A közművelődési intézményrendszer újradefiniálása” című koncepciójával nyitott. A dolgozathoz számos hozzászólás érkezett szerte az országból, sőt komolyabb szakmai körök érdeklődését is felkeltette. Olyannyira, hogy néhány hete a Nemzeti Kultúráért Egyesület közművelődési szekciója vitára hívta a szerzőt a fővárosba.

Ezen a szakmai találkozón három koncepciót tárgyaltak: a népfőiskolák helyzetét; a Magyar Művelődési Intézet 2009-ben elhunyt nyugalmazott igazgatójának, Beke Pálnak a közművelődési koncepcióját; és Cserpes Attila anyagát. A dolgozat írója érdeklődésünkre elmondta: céljuk az, hogy az alapelvek a kultúrpolitikai diskurzus részévé váljanak, s a koncepció egyes elemei beépüljenek a készülő kulturális törvénybe (melyet még ebben az évben szeretne elfogadni az Országgyűlés).

Közalkalmazottból önfoglalkoztató

Addig is nézzük, mit tartalmaz maga a vitairat. Az anyag szerzője szerint nyilvánvaló, hogy a közművelődési intézményrendszer a mai (sőt, inkább több évtizeddel ezelőtti) formájában már nem tud sokáig fennmaradni. Meggyőződése – és a dolgozat egyik hangsúlyos pontja –, hogy a közművelődésben dolgozó szakembereknek a jövőben ki kell kerülniük a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alól.

Vagyis az intézményekben nem közalkalmazottként kell ellátni a kulturális – és az ehhez kapcsolódó, kiegészítő – feladatokat, hanem vállalkozóként. Az intézmények holdudvarában létrejönnének a korábbi dolgozók szakmai vállalkozásai; a programszervezés, hangosítás, színpadépítés, de még a takarítás is piaci viszonyok között működne. Az intézményekben maradna ugyan 5–10 szakember (a mostani 40–50–60 helyett), akik a munka törvénykönyve alapján a szakmai irányítást végzik, a többiek azonban vállalkozókká válnának.

Kérdésünkre, hogy vajon mennyire népszerű a közművelődési dolgozók körében ez az elképzelés, s az intézményen belüli vállalkozások nem adnának-e lehetőséget visszaélésekre, az igazgatóhelyettes úgy felelt: tisztában van azzal, hogy a vitairat ezen része sokaknak nem tetszik. Azonban hiszi, hogy a jelenlegi forma elavult, és a közalkalmazotti státus bebetonozza a szakmát.

Nincs lehetőség előrelépésre; a dolgozókat sem büntetni, sem jutalmazni nem lehet, és közalkalmazottként nem is motiváltak az emberek arra, hogy a maximumot hozzák ki magukból, vagy az intézmények adta lehetőségekből. Ha önfoglalkoztatók lennének, egészen más lenne a helyzet! Ma ugyanis egy művelődési ház éves költségvetésének 60–80 százalékát a bérek kifizetése, 30 százalékát a rezsi teszi ki. Jó, ha 10–15 százaléknyi összeg marad konkrétan kulturális célokra. Ez hosszú távon nem tartható! Ha a dolgozók vállalkozóvá válnának, óriási összegek szabadulnának fel, amit programok szervezésére lehetne hasznosítani. Több program pedig több bevételt hoz.

Gazdasági visszaélésektől sem kellene tartani, hiszen az intézmények fenntartója továbbra is az önkormányzat maradna, akik felügyelhetnék a pénzmozgásokat, a normatív támogatás pedig forrást biztosítana arra, hogy a vállalkozók szolgáltatásait meg tudja vásárolni az adott művelődési ház.

A vitairat másik sarkalatos pontja az intézményrendszer szerepének teljes újragondolása. Eszerint szolgáltató és kultúraközvetítő intézményekre van szükség. Egyfajta közcélú, projektmenedzsment szemléletű szervezeti formát kell létrehozni, ahol mindig az adott feladat megvalósítására választják ki az egyes vállalkozásokat.
Mivel az országban méretét és feladatát tekintve több intézménytípus is működik (falusi kultúrház, városi művelődési intézmény, ÁMK stb.), az általuk nyújtott szolgáltatásoknak és a helyi igényeknek megfelelően alapszintű, emelt szintű és kiemelt intézmény kategóriákat kell létrehozni.

Cserpes Attila tisztában van vele, hogy vitairata radikális elképzeléseket tartalmaz, amik közül nem mindent lehet első körben megvalósítani. Vannak azonban olyan elemi (például a fenti intézményi) kategóriák, amik mentén el lehet kezdeni az átalakítást. Mivel az intézmények finanszírozása egyre kevésbé tudja követni az árváltozásokat, muszáj változtatni az eddigi struktúrán, különben összeomlik az egész közművelődési rendszer.