Archivum
Kisfaludi-szobor és emlékkönyv
A Múzeumok Éjszakáján (június 25.) két új műtárgyat tekinthet meg a közönség a Göcseji Múzeumban. Az egyik közelmúltban vásárolt tárgy egy Kisfaludi Strobl Zsigmond szobor, mely az önkormányzat, valamint a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány és a Salla Közhasznú Alapítvány támogatásával került az intézmény birtokába. A Kisfaludi-szobor Kallós Ernőné portréját ábrázolja, ami az 1920-as évek elején, carrarai márványból készült. A műtárgyat még 2015-ben ajánlotta megvételre a Göcseji Múzeumnak az egykori modell egy távoli rokona, és idén júniusban végül a kínálati árnál kedvezőbben sikerült azt az intézménynek megvásárolnia.
Két új műtárgy a Múzeumok Éjszakáján
Az ábrázolt hölgy hajviselete jól datálja a szobor készítésének idejét: a frizura egyértelműen a húszas évek első felére jellemző. Az ötven centiméteres arcmás a Múzeumok Éjszakáját követően Zalaegerszegen az ország legnagyobb Kisfaludi Strobl gyűjteményében kap helyet.
A másik műtárgyat – azaz egy különleges emlékkönyvet –egy aukciós portál kínálta eladásra, és a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány gyors támogatásának köszönhetően került az intézmény birtokába. A könyvecske Zalaegerszeg 20. századi történetének egy kivételes dokumentuma, hiszen a zalai megyeszékhelyen 1920-tól működő "Magyar Királyi Internálótábor" egyik fogvatartottjának emlékkönyvéről van szó, aki feleségének szánta az emlékiratokat.
Érdekesség, hogy nemcsak a tulajdonos írt bele, hanem rabtársai is leírták érzéseiket, gondolataikat, politikai üzeneteiket, a nőkről vallott nézeteiket, sőt néhányan verssel is köszöntötték a "Tisztelt Nagysádot". A bejegyzések 1922. február és július között születtek, szerzőik között nincs közismert személy, de a múzeum történészei dolgoznak azonosításukon. A könyvecskében képek is láthatók: a borítóra a tábor őrtornyának és barakkjainak ábrázolása került, belül pedig a színházat és a kenyérszállítást ábrázoló kép látható. A beírásokból kiderül, hogy a fogvatartottak Drótfalunak vagy Magyar Szibériának emlegették rabságuk színhelyét.
Az éjszakába nyúló programsorozat egyébként a könyvtárban indul szombaton 17 órakor, egy családoknak szóló izgalmas előadással és kiállítással, 18 órától pedig a múzeumkert és a Göcseji Múzeum kiállítóterei is várják a látogatókat. A Múzeumok Éjszakájának tematikája idén főleg a Körárkoktól a kőfalakig – Válogatás az elmúlt tíz év Zala megyei régészeti feltárásaiból című tárlat köré szerveződik. De a 80-as évek hangulata is megelevenedik, hiszen a budapesti Vodku Fiai zenekar Cseh Tamásra emlékezik majd este tíz órától a múzeumkertben.
Az est folyamán többek között csillagászatról, képzőművészetről, illetve XI. századi fegyverekről szóló előadások, formabontó tárlatvezetések és egy családi felfedező játék is várja az érdeklődőket a múzeumban. A skanzenben eközben színi előadásokat (a Kölcsey-gimnázium Ripacsok irodalmi színjátszó körének jóvoltából) láthatnak a nézők, a törvényszék épületébe pedig kiállításra, történelmi sétára és egy koncertre is be lehet térni. Szintén a falumúzeum ad otthont a "Nagy háborús emlékmű" projekt elindításának is, melynek fővédnöke Balaicz Zoltán polgármester lesz.
A részletes program már elérhető a Göcseji Múzeum honlapján (www.gocsejimuzeum.hu).
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenFilmezést tanulnak a Reels-videók világában