Archivum
Karácsonyi képeslapok: postán és online
Régen volt a képeslap, meg a vezetékes telefon. Manapság azonban számos más módon kívánhatunk kellemes karácsonyt azoknak az ismerőseinknek, rokonainknak, akikkel a távolság miatt nem tudunk találkozni az ünnepek alatt. Szerencsére a 90-es évek végén, 2000-es évek elején trendinek számító bugyuta, karácsonyi sms-versikék időszakának vége. Most leginkább az internetes levelezőrendszereken és a közösségi hálókon keringenek a különféle stílusú és hangulatú ünnepi üdvözlőlapok.
Hogy kívánunk kellemes ünnepeket?
Nemcsak magánszemélyek, hanem hivatalok, cégek is gyakran oldják meg így az év végi kötelező protokollt. Hogy illetlenség-e nem válaszolni rájuk - megoszlanak a vélemények. Végül is, mi bajunk származhat abból, ha nem reagálunk? Maximum a következő évben lekerülünk a címlistáról.
Na, de mi a helyzet a hagyományos, postai úton küldhető képeslapokkal? Akár azt is gondolhatnánk, hogy az ő idejük is lejárt, vagy hogy csak az idősebb korosztály vásárolja, de azért ez nem egészen így van, bár tény, hogy kevesebb a vevő, mint évtizedekkel ezelőtt.
A Magyar Posta Zrt. Kommunikációs Osztályának szóvivőjétől, Apáti-Tóth Katától megtudtuk: a postának ugyan nincs évekre visszamenő kimutatása a karácsonyi üdvözlőlapok eladásáról, illetve feladásáról. Az viszont jól látszik az elmúlt tíz év összesített statisztikájából, hogy a közönséges küldemények (levelek, csomagok, képeslapok) száma 2005 óta folyamatosan csökkent. Ennek ellenére a posta 2012-ben 1,14 millió lapot forgalmazott a karácsonyi ünnepkörben, és idén is bő a választék.
Elegáns, giccses, naiv, humoros, vallásos témájú, egylapos és borítékos verzió egyaránt kapható. A zalaegerszegi postán járva, a képeslapállványt fürkészve, néhány vevőtől megtudjuk: a karácsonyi képeslapküldés nem ment ki teljesen a divatból. Sokan ugyanis közvetlenebbnek érzik, mint az online üdvözleteket. Mások pedig azért is szeretik, mert a hagyományos lapokat az ünnepek idejére fel lehet állítani a polcra, az asztalra, vagy a karácsonyfa mellé. Így jelképesen az is a családdal lesz, aki küldte, és még esztétikai élményt is ad. Néhányan pedig szívesen meg is őrzik, amit szeretteiktől kapnak.
Persze az intézmények, cégek - talán anyagi megfontolásból is - az utóbbi években egyre inkább interneten küldik a karácsonyi és újévi jókívánságokat. Ezt erősítette meg a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem igazgatója, Nagy Johanna is. Érdeklődésünkre elmondta: több mint egy éve vezeti az intézményt, de már tavaly sem küldtek postai úton üdvözlőlapokat, és ebben a szezonban sem tervezik. A partnereiket most már főleg online értesítik a zsinagóga programjairól, így az év végi jókívánságokat is hasonló módon juttatják el a kollégákhoz, barátokhoz. Magánemberként azonban szívesebben küld hagyományos módon képeslapot barátainak és családtagjainak, és ő is örül, ha kap valakitől. Gyűjteni ugyan nem gyűjti őket, de van egy-két olyan barátoktól kapott régebbi darab, amit megőrzött.
Az első karácsonyi képeslap
A karácsonyi képeslapküldés szokása egyébként - ha az internetes forrásoknak hinni lehet - az Egyesült Királyságból indult hódító útjára, az 1840-es években. Terjedése összefüggött a vasútfejlesztéssel, a postai szolgáltatások bővítésének szándékával, sőt a nyomtatás fejlődésével is. A korabeli képeslapok vastagabbak, és mívesebbek voltak a maiaknál. És ahogy az lenni szokott, mindjárt az első karácsonyi képeslapot komoly bírálat érte. Egy ünneplő családot ábrázolt, és bizony az egyik gyermek szájához épp egy teli borospoharat emeltek...
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán