Archivum
"Gyűjtöm a világot”
Fiatal, mondhatni kortárs, azaz diáktárs kiállítására csodálkozhattak rá az osztály- és iskolatársak a Zrínyi-gimnázium galériájában. Nagy Linda 12. osztályos tanuló fotóiból nyílt tárlat, melyet a példakép, Horváth Petra fotóművész ajánlott a közönségnek.

Nagy Linda, az iskolai fotóverseny nyertese, Bakó Júliával együtt és elsőként szerveztek kiállítást a folyosógalériában. Huszonnégy, többségében fekete-fehér felvétel látható, melyek Linda 3 éve fellendült fotós érdeklődésének lenyomatai. A kedvet éppen Horváth Petra kiállításán kapta mindehhez, a fotóművésszel azóta is kapcsolatot ápol. Másik mentora, lelki támogatója Karáth Anita tanárnő volt.
– A spontán képeket szeretem, bár néha beállítással is élek – mondta Linda, miközben végigkalauzolt. S büszkeségének is az egyik spontán felvételt jelölte meg.
– Többségében nem vidám témákat választasz.
– Ilyen világ vesz minket körül. Kicsit hajlok a szomorúbb témák felé. Képekben megörökítve gyűjtöm a világot, ahol sok gyönyörű pillanat is van. Szín sem kell mindig, hogy a lényeget visszaadjam.
– Tervezed a fotózást életpályának?
– Egyelőre nem erre a pályára készülök. Hobbinak biztos megmarad a fotózás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban