Egerszeg Kanizsa ellentét

A rivalizálás történeti okai

Sokan például azt hiszik, hogy Zalaegerszeg a kommunizmusnak köszönheti, hogy megyeszékhely lett, pedig ennél sokkal régebbi a történet - mondta Foki Ibolya történész-levéltáros (a Zala Megyei Levéltár munkatársa), akinek minap jelent meg a "Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867-1918" című könyve. A kötetet a Deák Ferenc Megyei Könyvtárban mutatták be, ahol a szerző, valamint Kiss Gábor, az intézmény vezetője világított rá a rivalizálás történeti hátterére.

Foki Ibolya kutatásaiból kiderül, hogy a "verseny" egészen a török időkig nyúlik vissza, az ellentét azonban közel sem volt olyan mérvű, és indulatokkal teli, mint ahogy arra az utókor emlékszik, sőt összefogásra is akadt példa. Az okokat a két település eltérő adottságaiban, s a fejlődés különböző irányában kell keresni, annak ellenére, hogy közjogi helyzetüket tekintve azonos szintről indultak, hiszen mindkettő mezőváros volt.

Foki Ibolya és Kiss Gábor a könyvbemutatón

A XVII. század elejétől kisebb-nagyobb megszakításokkal Egerszeg adott otthont a vármegye közgyűléseinek, mégpedig a várban. Az itt tartózkodó csekély számú helyőrség a környező aprófalvak népeinek is védelmet nyújtott, például a török betörésekkel szemben. Ez a központi funkció aztán pozícionálta a várost, így a török vész elmúltával Egerszegen épülhetett fel 1730 és 1732 között a vármegyeháza. A megyeszékhelyi rang innentől állandósult, ami miatt további, az állami adminisztrációt kiszolgáló épületek és központi hivatalok (kvártélyház, sóház, börtön) épültek. A megyegyűlésre sereglők ellátását pedig két fogadó (az Arany Bárány és a Fehérképi) látta el.

Nagykanizsa ezzel szemben a török elvonulása után lepusztult képet mutatott, ám nagyon gyorsan újjáépült. Köszönhetően annak, hogy öt országos útvonal találkozásánál feküdt a város, így kiváló földrajzi helyzete miatt fontos kereskedelmi és ipari központtá tudott válni. Mindezt segítette a zsidó lakosság magas lélekszáma, akik a kereskedelem gyors fejlődésében kiemelt szerepet játszottak.

Már áll a kvártélyház (balra) Egerszegen

A kanizsaiakban jobban élt a függetlenség vágya is, hiszen ők a Batthyány-Strattman család földesúri fennhatósága alá tartoztak, míg Egerszeg közvetlenül a szombathelyi püspökséghez, ami kevesebb kötöttséggel járt. Emiatt a két város polgárainak mentalitása is máshogy alakult: a nagykanizsaiak öntudatosabbak lettek, úgy érezték, hogy a földesúr korlátozza őket a fejlődésben, kereskedelmi és infrastrukturális adottságaik miatt szerettek volna ők a megye székhelye lenni. Ezt kérelmezték is, ám a kezdeményezés nem járt sikerrel, hiszen a költözés túl nagy költséggel járt volna. Arról nem is beszélve, hogy a közigazgatáshoz szükséges épületekkel sem rendelkezett a város.

Zalaegerszegen viszont épp a megyeszékhelyi rang miatt az adminisztrációs és hivatali réteg volt erős, ami tisztelettudóbb, alkalmazkodóbb szellemiséget, habitust kívánt meg. A város stabil értelmiséggel rendelkezett, s a hivatali elit mellé orvosok, pedagógusok, ügyvédek, gyógyszerészek is érkeztek, sőt sok nemes is betelepült. Élénk társadalmi élet zajlott, számos egylet, kör működött. Ez a réteg lett a kezdeményezője a változásoknak is; hatásukra kezdett Egerszeg városiasabb képet mutatni. Kanizsa e téren az élénk gazdaságnak és kereskedelemnek köszönhetően viszont sokkal előbbre járt.

Az élénk kereskedelemnek köszönhetően gyorsan fejlődött Nagykanizsa

Foki Ibolya könyve 180 korabeli dokumentum segítségével vázolja fel a két város különböző irányú fejlődését, betekintést engedve a hétköznapi élet (legtöbb adót fizetők névsora, kiházasítási eszközök jegyzések, újságcikkek, programok, jegyzőkönyvek) rejtelmeibe is. 1874. május 15-én például Zalaegerszegre települt Milshofer Miksa, foglalkozását tekintve kárgyaspiller. Vagyis kártyajátékos. Hogy honnan fújta ide a szél nem tudni, de ha jól forgatta a lapokat, híre bizonyosan Kanizsáig is eljutott...