Archivum
A polgármester megköszöni
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere köszöni a város lakosságának a programokban való részvételt és támogatást. – A szervezők becslése szerint mintegy 100 ezer látogatója volt az egyhetes Egerszeg Fesztiválnak. Ekkora érdeklődés még soha nem volt a programok iránt, és ha az időjárás szombaton este és vasárnap kedvezőbb lett volna, talán még többen ellátogatnak Zalaegerszegre, illetve részt vesznek a rendezvényeken.
Szeretném megköszönni a sikeres fesztivált a szervezőknek és a sajtónak is a korrekt felvezetésért, melynek hatására nagyobb figyelmet kaptak a programok a hét során. Igyekeztünk eleget tenni annak az elvárásnak, hogy minden korosztály és mindenfajta kulturális irányultságú állampolgár megtalálja a neki tetsző programokat – mondta Gyutai Csaba és hozzátette:
– A jövőre nézve, jobban ki kellene használni a Kvártélyház udvarát gyerekeknek szóló programokkal. Voltak ilyen rendezvények több helyszínen is, de az igazi az lenne, ha egy helyszín kizárólag a kisgyerekeké lenne.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban