Archivum
Mérséklődött a munkanélküliek aránya Zalában
Zala megyében mintegy 15 százalékról 11,3 százalékra mérséklődött tavaly január és december között a munkanélküliek aránya; az idén viszont az év első hónapjában a gazdaságilag aktív népesség 13,6 százaléka volt regisztrált álláskereső - közölte a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.
Január végén 17.727 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, 2,5 ezerrel többet, mint tavaly decemberben, és 2,4 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Decemberhez képest ez 16,7 százalékos emelkedés, míg a korábbi években a decemberi adatokhoz képest januárban 7-15 százalékos növekedés volt jellemző.
Az idényjellegű, szezonális foglalkoztatás megszűnése miatt az év első hónapjában évek óta több az álláskereső, mint decemberben. Idén viszont a közfoglalkoztatásban résztvevők közül is nagy számban kerültek vissza a nyilvántartásba. A közfoglalkoztatás előkészítése, szervezése ugyan már januárban már elkezdődött, de a tényleges foglalkoztatás még nem indult be.
A növekedés eltérő arányban, de valamennyi körzetben jellemző volt; Zalaszentgrót környékén például decemberhez képest 26 százalékkal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma, míg Zalaegerszeg térségében 10 százalékos volt az emelkedés.
Januárban a munkáltatók 800 új álláshelyet jelentettek be, 600-zal kevesebbet, mint decemberben. A legnagyobb munkaerőigény a tavalyi évhez hasonlóan a feldolgozóiparban jelentkezett. (Egy évvel korábban az 1.700 új munkahelyből mintegy ezerfős igényt a feldolgozóipar területéről jelentettek be.) Adminisztratív és szolgáltatást támogató munkakörben 200-200 ember részére ajánlottak állást, míg a többi ágazatban - építőiparban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén - rendkívül alacsony volt a kereslet, és a decemberi 300-hoz képest 100 alá csökkent támogatott állások száma is.
A decemberről áthúzódóval együtt így az év első hónapjában 1.700 ember számára tudtak munkát biztosítani, január végén pedig 900 nyilvántartott betöltetlen álláshely volt a megyében.
Az álláskeresők aránya Zalaegerszeg és Lenti térségében 10 százalék körüli, míg Keszthely környékén a szezonális hatások miatt megközelíti a 14 százalékot. Hosszú ideje Letenye körzetében a legmagasabb, mintegy 22,4 százalék a munkát keresők aránya, Zalaszentgrót térségében pedig a gazdaságilag aktív népesség 18,7 százaléka regisztrált munkanélküli.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése