Archivum
Körülölelték a várost
Több mint hatezer megyeszékhelyi diák várta délelőtt negyed tízkor a katasztrófavédelmi sziréna hangját az I. Zalaegerszegi Diáknapon. A "Szeretünk Zalaegerszeg". A város a fiatalokért - fiatalok a városért" című rekordkísérlet során a több ezer diák, élőláncot alkotva ölelte körül a belvárost. Összesen 1 négyzetkilométernyi területen. A sziréna elhangzása után, lufikat tartó, összefonódó kezek lendültek a magasba. A kezdeményezés célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a városra, erősítsék az összefogást és a lokálpatriotizmust - mondta szerkesztőségünknek Fentősné Belléncs Andrea, az önkormányzat ifjúsági szakreferense, a program szervezője.
Élőlánc rekordkísérlet Zalaegerszegen
A lánc létrejött, az összefogás köre bezárult. A diákok az Ola utca - Rákóczi út - Kazinczy tér - Széchenyi tér - Kossuth utca - Göcseji út - Platán sor - Gasparich utca - Ola utca tömbben alkottak élőláncot, arcukat az úttest felé fordítva.
Az akció másik érdekessége az volt, hogy az eseményt huszonhat fotós (a helyi sajtó fotóriporterei és a város fotóklubjainak tagjai) örökítette meg. Pontosan kiszámolták, hogy kinek milyen posztra kell állni, s hogy egy fotósra hány száz méternyi szakasz jut. Annál is inkább, mert a tervek között az szerepelt, hogy minden arcot megörökítenek, aki részt vett a láncban - mondta Seres Péter a városháza internetes portáljának (zalaegerszeg.hu) fotósa, a kísérlet ezen részének szervezője.
Diákok az Ola utcai ferences templom előtt
Minderre összesen négy percük volt, hiszen ennyi időt kaptak a diákok arra, hogy egymás kezét fogva kiálljanak az úttest szélére, a külső sávokba terelve ezzel az autósokat.
A távlati tervek között az szerepel, hogy a láncról és az arcokról készült felvételeket egy körképpé szerkesztik, s a nagyközönség előtt is bemutatják.
Az akcióban részt vevő fotósok
Még több fotó a Galériában látható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése