Archivum
A gyermekbántalmazások ellen
Zalában a gyermekbántalmazások száma 10-15 százalékos csökkenést mutat a gyermekvédelmi szakellátás összehangolt munkája eredményeképpen – fogalmazott dr. Egyed Péter, a Zala Megyei Szociális és Gyámhivatalának vezetője a szervezésükben zajló szakmai értekezleten.
Szakmai értekezlet az egységes ágazati módszertanról
Hozzátette, szerencsére a megyében az elmúlt időszakban nem fordult elő kirívó erőszak, az esetek többségét érzelmi, pszichés bántalmazás adja, ami szintén súlyos károkat okoz a gyermekek személyiségfejlődésében. Zalában a jelzőrendszer jól működik, ezért már a probléma első észlelésekor meg tudják tenni a megfelelő lépéseket. A felismerés, a megelőzés, a szükséges intézkedések megtétele a gyermekjóléti alapellátás, a gyermekvédelmi szakellátás valamint a hatóságok részéről kiemelten fontos feladat. Ezt a tevékenységet hivatott segíteni a kidolgozott új módszertani anyag, hangsúlyozta.
A konferencián dr. Sifter Rózsa, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója többek között arról beszélt, hogy a kormány a közelmúltban számolt be a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezmény hazai végrehajtásáról a gyermekjogi bizottság előtt Genfben. Az eredmények között megemlítette, hogy az új polgári törvénykönyv a szülői felügyelettel kapcsolatos viták rendezésénél bevezette a mediáció elrendelését. A közvetítői eljárás a szabálysértési ügyekben is alkalmazható idén január 1-jétől. Az Igazságügyi Minisztérium a jogellenes gyermekelviteli ügyekben is növelte a mediáció szerepét. A beszámolóban felhívták a figyelmet a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által 2013-ban kiadott áldozatsegítő kézikönyv jelentőségére is.
A gyermekvédelmi törvény 2014. március 15. napjától hatályba lépett új rendelkezése szerint a gyermeknek joga van ahhoz, hogy a védelme érdekében egységes elvek alapján járjanak el. Ehhez kapcsolódóan készült el a gyermekbántalmazási ügyekben alkalmazandó egységes elveket és módszertant tartalmazó központi ágazati dokumentum, melyet Hajnal Renáta, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Módszertani Főosztályának főosztályvezető-helyettese mutatott be a jelenlévő szakembereknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél ZalaegerszegenMásodfokú (narancs) meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreÉletet mentett a szén-monoxid-érzékelő -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Fényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetés2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőt